Földünk egyik legcsodálatosabb kincse a cékla. Nők minden korosztályának, és nemcsak nőknek!
Ősidők óta ismeri az emberiség a céklát, már az ókorban is nagyra becsülték gyógyító erejét. Jótékony hatásait a benne lévő vitaminoknak (C, B1, B2, B6, niacin, biotin), ásványi anyagoknak (vas, szilícium, réz, nátrium, kálium, kalcium, foszfor, jód, bór, mangán, stb.) és a biológiailag aktív anyagainak (polifenolok, flavonoidok, antocianidek, karotinoidok) köszönheti.
Folsav tartalmára minden korosztálynak szüksége van. A magzati fejlődés során az agy és az idegrendszer működéséhez szükséges anyagok képződésében segédkezik. Ha a kismama a várandósság korai szakaszában már fogyasztja, akkor sok fejlődési rendellenesség elkerülhető. Később is szükség van a folsav bevitelére, hiányában ugyanis fáradékonyak, dekoncentráltak és feszültebbek vagyunk. A cékla vastartalma is kiemelkedő, népgyógyászati hagyományainkból jól tudjuk, hogy fogyasztása vérszaporító hatású, illetve azt is tudjuk, hogy a cékla az a zöldségféle, amelyből testünk a vasat a legjobban hasznosítani tudja. Ezt az orvosok a XX. század elején még babonának tartották, de ma már klinikai vizsgálatok is alátámasztják, hogy igaz. A cékla segíti a vörösvérsejtek szaporodását és regenerálódását. Jelentős mennyiségű pektinanyag is található a céklában, mely megvédi a szervezetet a nehézfémek hatásitól, s gátolja a veszélyes mikroorganizmusok kifejlődését a bélrendszerben, valamint szükség esetén segíti a koleszterin kiürülését. A növény magas kálium és magnézium szintje miatt ideális résztvevő a magas vérnyomás a szív és érrendszeri terápiák során, de segíti az állóképességünk növelését is. Cink, mangán és réz tartalma segíti az anyagcsere folyamatokat, valamint szabályozó hatással vannak a nemi mirigyekre.
A cékla, ha kell, táplál, ha kell, tisztít
Kolin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére, elősegíti a felesleges zsírok kiürülését a májból, ezenkívül kitűnő tisztító anyag a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.
Rendszeres fogyasztásával javul a közérzet, a savtúltermelésből származó gyomorpanaszok megszűnnek. Mivel serkenti a máj, a belek és a vese működését, fokozza a méreg- és a salakanyagok eltávolítását. Megszünteti a toxikus anyagok által előidézett bőrbetegségeket, fejfájást és lehangoltságot. A céklából és sárgarépából készült ital kitűnő máj és bélrendszeri tisztító.
Betain és betanin tartalma segíti a máj méregtelenítő munkáját, immunerősítő és roboráló hatású. 1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletek során megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga – a betanin – tumorellenes hatással is rendelkezik. A humánkísérletek alkalmával, a kemoterápián átesett páciensek vérképe (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes céklalé kúra után.
Nézze meg a Viva Natura prémium szárítmányokat >>>
Cékla és a nők
A cékla nemcsak a vas tartalmával járul hozzá a nők egészségéhez, hanem antioxidáns hatásának köszönhetően, lassítja az öregedést. Antioxidáns vegyületei megvédik a szervezetünket a külső szabadgyökökkel szemben, s így az oxidatív stressztől. Természetesen a mentális egészség és a pozitív gondolkodás is szükséges a fiatalság megőrzéséhez.
Hogyan készítsük el a céklát?
Ha az összes jótékony hatását élvezni szeretnénk a céklának, akkor a legideálisabb, ha nyersen, frissen facsart léként vagy élő szárítmányként fogyasztjuk, mert így biztosan éppen marad az egészséges beltartalma.
Birtalan Katalin – Természetgyógyász