Kínai hernyógomba – Cordyceps sinensis

Kínai hernyógomba - Cordyceps sinensis
Kínai hernyógomba - Cordyceps sinensis

Kínai hernyógomba – Cordyceps sinensis

A kínai hernyógomba egészségvédő hatásait már évezredekkel ezelőtt felismerték, a korabeli leírásokban jótékony tulajdonságai közül főként energizáló, élénkítő, valamint immunerősítő hatásait emelték ki. A kínai hernyógomba botanikai neve a latin „cord” (zsinór), „ceps” (fej), és „sinesis”(kínai) szavak összetételéből származik, így utalva eredetére és egyedi formájára. A kínai hernyógomba éjjeli lepkék, (főként a Hepialus armoricanus) lárvájának élősködője. Miután a föld alatt élő lárva belsejében kihajt, megöli és mumifikálja a gazdatestet, majd, amikor teljesen kifejlődik, a lárva fején keresztül, a tavaszi időszakban feltör a föld felszínére. A napjainkban kapható kínai hernyógomba termesztése már megegyezik a többi gombaféléével, így nem kell attól tartanunk, hogy egy lárvában nevelkedett példányt fogyasztunk.

A sajátos fejlődési ciklusa miatt a kínaiak úgy vélik, hogy ez a gomba nyáron növény(féle), télen állat(féle). Erre utal az a neve is, hogy ,,nyáron gomba – télen féreg”.


A természetben az elpusztult rovar ,,bőrével” együtt gyűjtik a termőtesteket, melyeket megszárítva és csomókba kötve hoznak forgalomba. A legjobb minőségű drogok Kína Qinghai tartományából és Tibetből származnak.

Ezt a gombát a rendkívül ritka előfordulása miatt kizárólag a császári udvarban fogyasztották, vagy valamilyen gyógyítási célra használták. A nemi vágy fokozására, a krónikus fáradtság csökkentésére és a különböző szervek (szív-, tüdő-. vese-, máj-) általános erősítőszereként egyaránt számon tartották.
A hagyományos kínai orvoslásban a gombát erősítő hatású gyógynövényekkel (pl. ginzenggel) együtt alkalmazzák porítva, teának vagy alkoholban áztatva és tinktúrának elkészítve. Használatát elsősorban a hosszan tartó betegség után a legyengült szervezet felerősítésére javasolják.

Egyéb hagyományos alkalmazásai: a tüdő- és a vese működésének erősítése, köhögés csillapítása, a tüdő- és a hörgők váladékának csökkentése; tuberkulózis, vérzékenység, impotencia, rendszertelen menstruáció, időskori gyengeség, alsó háttáji fájdalom kezelése, éjszakai izzadás megszüntetése és az idegrendszer erősítése.

Fontosabb összetevői, hatóanyagai

A szárított kínai hernyógomba mintegy 10-11 % vizet, 8-9% zsírt, 25-26% nyers fehérjét, 18-19% nyers rostot, 28-29% szénhidrátot, ásványi anyagokat (P, Mg, Fe, Ca, Zn, Mn), vitaminokat (B1, 2, 12,D, E, K) és esszenciális aminosavakat (pl. glutaminsavat, L-triptofánt, L-arginint, lizint) tartalmaz. A zsiradék több mint 80%-a észterezett formában lévő telítetlen zsírsav (32 % olajsav és 68 % linolsav).

Gyógyhatásai

  • Segítik a vese méregtelenítő folyamatait, csökkentik a vér- és a fehérjevizelést;
  • Serkentik a máj működését és elősegítik a máj lebontási folyamatait;
  • Csökkentik a fájdalomérzetet, energizálnak, javítják a szervezet oxigén felhasználását;
  • Felerősítik a szervezet elnyomott immunválaszait, kedvezően hatnak az immunrendszer védekezési folyamataira, egyes esetekben lassítják, megállítják a tumorok képződésének folyamatát (pl. emlő- és tüdőrákos betegeknél), helyreállítják a daganatos betegek immunvédekezését és növelik a betegek túlélési esélyét;
  • A kórosan magas vérzsírszintet, koleszterin- és triglicerid szintet csökkentik, illetve egyéb tulajdonságaik miatt is kedvezően hatnak a szívre (pl. gátolják a koleszterin verőérben való lerakódását, tágítják az ereket, gátolják a vérlemezkék összecsapódását, segítik vér átfolyását az erekben);
  • Oldják a hörgők görcseit, segítik a letapadt kóros nyák kiürítését, könnyítik a légzést;
  • Mérséklik a szexuális zavarokat és fokozzák a szexuális teljesítőképességet;
  • Antioxidáns hatásúak, gátolják egyes baktériumok és gombák szaporodását, fejlődését, illetve oldják a stresszt és a szorongást.
  • Gyulladáscsökkentő hatása miatt, a petefészek-gyulladás, a hólyag- és hüvelygyulladás kiegészítő terápiájaként ajánlják a fogyasztását
  • Terméketlenség és csökkent libidó esetén mindkét nemnél szabályozza a hormontermelést, a megfelelő hormonszint beállítását.
  • A cordycepin a sportolók és a nehéz fizikai munkát végzők számára igazi kincs, hiszen megnöveli az izomzat teljesítményét, késlelteti a kifulladást és a fáradtság jelentkezését.
  • Enyhe vízhajtóként csökkenti a vérnyomást és a vér LDL (rossz) koleszterin szintjét, ezáltal hozzájárul a vérerek tisztán tartásához, a keringési betegségek kialakulásának elkerüléséhez.
  • A kínai hernyógomba szabályozza a glikémiás indexet, csökkenti a vércukor szintjét, ezért a 2-es típusú cukorbetegek számára – a kezelőorvossal történő egyeztetést követően – kifejezetten előnyös lehet a fogyasztása.
  • Antidepresszánsként is megállja a helyét, mivel szabályozza a mellékvese hormonok mennyiségét, és visszafogja a többek között a dopamint és a szerotonint lebontó oxidáz képződését.

Alkalmazási területek

A kínai hernyógomba termőtestéből és micélium-kultúrájából készült kivonatok és hatóanyagok felhasználásával készült termékek bármely korcsoportba tartozó férfinak és nőnek ajánlhatók. A gomba és a gombából készült étrend-kiegészítő készítmények használatának legfontosabb javallatai: az állóképesség, a fizikai és a szellemi teljesítőképesség fokozása, valamint a legyengült immunvédekezés helyreállítása, az általános egészségi állapot fenntartása.

A kínai hernyógomba termőtestéből vagy micélium-kultúrájából készült kivonatok felhasználásával előállított készítményeket adott hatóanyagra (pl. adenozinra, kordicepinre) standardizálják.

Ajánlott napi adagok

Általános erősítőszerként 3-9 gramm por, naponta két alkalommal, vagy ezzel egyenértékű készítmények (pl. kivonatok).

Forrás: Babulka Péter: A gombák a XXI. század gyógyítói

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Szólj hozzá, vitassuk meg:

Kapcsolódó, hasonló cikkek:




Tetejére görgetés