Gyömbér

Gyömbér
Gyömbér

Gyömbér

Ismert még: ciklász, erdei szegfű, vadszegfű, nyulszemfű, szegfűszagú-gyökerű fű, szent Benedek füve (Geum urbanum) néven is. A gyömbér gumós gyökerű, trópusi évelő növény. Minden évben 1 méter hosszú szárat hoz, vékony, lándzsa alakú levelekkel, sárga és bíbor virággal. Felhasználható része a gyökere. Szabadban csak meleg éghajlaton nő, de üvegházban nálunk is termeszthető.

A gyömbér a kínai ételek egyik legfontosabb ízesítője. Konfuciuszról azt tartják, hogy minden étkezéskor fogyasztott gyömbért.


Dél-Kínában és Indiában már ősidők óta ismerik a kurkumával és a majoránnával szoros rokonságban álló gyömbért, amely valamikor az időszámításunk kezdetén jelent meg Európában, ahol hamarosan igen ritka és drága áru lett. Az ókori indiaiak testet, lelket megtisztító szerként tekintettek rá, vallásos ünnepek előtt ezért gyömbért ettek, hogy leheletük édes, az istenek számára elfogadható legyen.

Angliában és az amerikai gyarmatokon – ahová spanyol és portugál hajósok révén került – gyomornyugtató italokat és sört készítettek belőle. Ez utóbbi előfutára volt a mai világos gyömbérsörnek, amely még mindig népszerű házi patikaszer hasmenés, émelygés és hányinger ellen.

Nem csak fűszer-, hanem gyógynövényként, orvosságként is az egyik legrégebb óta ismert növény. Afrikában a férfiak körében, mint szexuális erőt növelő afrodiziákum terjedt el. Új-Guineában a szárított gyömbérgyökeret, fogamzásgátlóként használták.

Régi indiai recept szerint levét mézzel és reszelt kemény tojással keverve kiváló gyógyszer impotencia ellen. Régebben Európában is gyakran sütöttek a lányok gyömbérrel ízesített kenyeret, mert azt remélték, hogyha a kiválasztott férfiút megetetik vele, akkor férjhez mehetnek hozzá.

Új-Guineában fogamzásgátlóként használták a szárított gyömbérgyökeret. Egyes hagyományok szerint a gyömbér felhevít és javítja a memóriát. A gyömbér gyógyír lehet a terhesség, utazás, stressz vagy gyógyszeres kezelés mellékhatásaként fellépő émelygéses átmeneti rosszullétre. Illóolaja ugyanis csökkenti a nyálkahártyák irritációját és nyugtatja a gyomrot. Előnyös tulajdonsága, hogy a központi idegrendszerre ható kémiai szerekkel ellentétben nem okoz mellékhatásként fáradtságot, álmosságot, így azok is nyugodtan használhatják, akik vezetnek.

A gyömbért évezredek óta a világ szinte minden táján emésztési zavarok, enyhe gyomorrontás, puffadás, émelygés megszüntetésére is használják. Emésztésserkentő és étvágyjavító hatása van, mivel fokozza az emésztőnedvek termelődését, így segíti a nehéz, zsíros ételek emésztését, illetve mérsékli a bélgázok képződését, és hasgörcsök enyhítésében is hatásos. A görögök ezért gyakran étkezés után fogyasztották. Az indiai és kínai konyha pedig gyakran alkalmazza húsok, nehezebben emészthető ételek ízesítésére. A fűszerezésen túl azonban alkalmazhatjuk a gyömbérgyökeret önállóan, teaként vagy por formájában egyaránt.

Ízületi gyulladás kezelésénél is használhatjuk, mivel gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz, és gátolja a gyulladáskeltő anyagok képződését. Csökkenti a fájdalmat, az ízület mozgékonyságát és reggeli merevségét. Olaj formájában is alkalmazhatjuk a fájó ízületeknél. Gyulladáscsökkentő hatását ki lehet használni megfázásos, lázzal, gyulladásokkal járó betegségek kezelésére. Az influenzavírusok elpusztításában is szerepet játszik, valamint erősíti az immunrendszert, és a lázat is mérsékli. A megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkas-fájdalom enyhítésében is segít. A népi gyógyászatban már régóta használják – friss gyömbér rágcsálását, gyömbértea, vagy egykanálnyi mézbe csöpögtetve a gyömbérgyökér-törzsből frissen kipréselt lé fogyasztását ajánlják. Kísérletek azt is kimutatták, hogy a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésében és a szívinfarktust kiváltó belső vérrögképződés megelőzésében is segít, és hatásos növényi véralvadásgátló.

Csökkenti a bélgázok kialakulását, mivel erjedésgátló, hasmenés ellen is jó, valamint kitűnő görcsoldó, legyen szó bél vagy menstruációs görcsről.

A gyömbér ezenkívül igen hatásos fájdalomcsillapító is, így nagyon jó reuma, csúz, izomgörcsök kezelésére. Főleg a hát alsó szakaszán hatásos. Vérkeringés fokozó, jótékonyan hat a visszereknél.

Illóolaja gyorsítja a sebek és zúzódások gyógyulását, a kínai orvosok szerint jó fogfájás, malária, hidegrázás, orrdugulás, orr- és homloküreg-gyulladás, hasmenés, vérhas, köhögés ellen is.

A hagyomány szerint a gyömbérolaj felhevíti a hűvös, szomorú vagy félénk természetűeket. Mikor pedig a rómaiak felfedezték szerelmi hatóerejét, sokszor boraikat ezzel fűszerezték. A rózsával és korianderrel együtt a gyömbért az egyik leghatékonyabb afrodiziákumként.

Az illatszeriparban is igen kedvelt a gyömbér illóolaj, mivel nagyon szép élénk zöld színe, pikáns, fűszeres illata van. Általában férfiparfümök adalékanyaga. Ritkán használják a bőrápoló termékekbe, mert az érzékeny bőrt izgatja, de mivel nagyon jó vérbőségfokozó, segíthet a narancsbőr és a visszértágulatok kezelésében.

Aromalámpában párologtatva négy csepp gyömbér és egy csepp fahéj meghűléses megbetegedéskor ajánlott, ez jó fejfájás ellen, és megelőzés végett is hasznos. A gyömbéres aromafürdő és masszázsolaj javítja a vérkeringést, melegít, ezért reumás panaszok és izomfájdalom esetén alkalmazható.

A gyömbérnek tehát az élet megannyi területén jó, javító és kellemes hatása van. Használjuk hát bátran ezt a ma még hazánkban kevéssé ismert fűszer- és gyógynövényt!

Közhasznáról azt írja dr. Csapó:

  1. sör közé ha vetik az összevagdalt gyökeret, azt a megecetesedéstől oltalmazza meg;
  2. a must, vagy bor közé tétetvén abban jó szegfű-szagot gerjeszt;
  3. ecettel megöntvén a gyökereket és a ruhák közé tévén, azok jó szaguakká lesznek.”

Forrás: A gyógynövények hatása és használata – Dr. Zelenyák János Lekéri Plébános, Budapest 1908.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Szólj hozzá, vitassuk meg:

Kapcsolódó, hasonló cikkek:

Mirha (Commiphora abyssinica)

Mirha

Mirha (Commiphora abyssinica) A mirha szó eredetére vonatkozóan kétféle verzió létezik. Az egyik, hogy az arab murr „keserű” szóból ered,

Tovább olvasom »
Izsóp

Izsóp

Izsóp (Hyssopus officinalis L.) Gyakrabban használt magyar neve: kerti izsóp. Az ajakosok családjába tartozik, évelő növény. Kis-Ázsiában és a Földközi-tenger

Tovább olvasom »
  • Fitt-Mix a fogyókúrás étrendkiegészítéshez
  • Maximmun
  • 38-orszagos-szakmai-konferencia
  • Maximmun
  • Green-Mix
Tetejére görgetés