Tudta-e azt hogy a különféle bors magok: a fekete, zöld, rózsaszínű és a fehér bors ugyanazon a növényen terem? A fűszerbogyók színe attól függ, hogy mennyire éretten szedték le őket. Ennek megfelelően különböző az ízük és különböző a fűszer feldolgozásának módszere is.
A fekete bors
A fekete borsot érés előtt szüretelik, mikor a füzérek sárgulni kezdenek, éjszakára állni hagyják, ezalatt megindul benne a fermentáció. Később lehetőleg egyenletes hőmérsékleten szárítják, ami alatt a külső rész megfeketedik, összezsugorodik. Innen a jellegzetes borsmegjelenés.
A fehér bors
Drágább a fekete borsnál, ezért sok a hamisítás-trükközés (például vegyi úton kifehérítik a fekete borsot). Az igazi fehér borshoz a teljesen érett borsszemet kell betakarítani, mikor már vörösessé válik. Ilyenkor a feketéhez képest sokkal nagyobb a veszteség (a madarak lecsipkedik, s jelentős rész már szüret előtt romlásnak indul) és maga a technológia is bonyolultabb: a szemeket 8-10 napra folyóvízben áztatják, s miután meglazul a külső „gyümölcshús”, kíméletesen eltávolítják a fehér magról. A gyors és teljes száradás határozza meg a minőséget.
A zöld bors
A huszadik század szülötte. Tulajdonképpen éretlen borsszem, melyben „megölik” a feketedést okozó enzimeket (vízben főzik, vagy sós lébe áztatják a borsot, majd gyakran liofilizálják is, avagy sós-ecetes lében kerül forgalomba). Bizonyos helyeken kapható friss zöld bors is: íze friss-gyümölcsös, fanyar-érdekes.
A piros bors
Igazi különlegesség (nem összetévesztendő a rózsaborssal, ami a nem igazi borsok közé tartozik). A már érett borsszemeket szüretelik le, majd leggyakrabban sós-ecetes lében forgalmazzák. Újabban szárított formában is megjelent a piacon. A sajátos szárítási eljárásról azonban a gyártók ma sem nyilatkoznak szívesen; a lényeg az, hogy a szárítás során a „gyümölcshús” nem esik le a szemekről, s megőrzi piros színét.
Cubebe bors
Az egyik legritkább borsfajta. Elsősorban Jáváról és Szumátráról származik. Parányi „farka” miatt szokták „farkas” vagy „száras” borsnak is nevezni. Aromája olyan, mintha a fekete bors és a szegfűbors keveréke lenne.
Hosszú bors
Valójában ez az a fajta, amit Európában talán a legrégebben ismerünk. Az ókori rómaiak nagyrészt ezt használták „piper” néven. Kalandorok és kereskedők hozták a manapság Indonéziához tartozó Banda-szigetről. Bár háromszor annyiba került, mint a kerek szemű fekete bors, nagy volt a keletje. Ugyanis sajátos édeskés aromája van: emlékeztet a fahéjra, a szerecsendió-virágra, a tömjénre. Igen magas arányban tartalmaz éteri olajokat, használatával vigyázni kell, mert lényegesen erősebb, mint az egyszeri bors. Ne próbálkozzunk az őrlésével, szívósan ellenáll.
Mozsárban kell törni.
Felhasználás
Csípősségének köszönhetően alkalmas gulyások, pácok, húsok ízesítésére, a húsleves nélkülözhetetlen fűszere. Használható gyümölcsök, édességek ízesítésére is.
A borsot egészben, finomra őrölve vagy durvára darálva használják ételek pikáns fűszerezésére. Az egészben hagyott borsszemek levegőtől elzárva hűvös és száraz helyen tárolva bármeddig eltarthatók; megőrzik aromájukat. Egész borsot akkor teszünk az ételbe, ha azt sokáig kell főzni: van idő arra, hogy íze, aromája az ételbe kerüljön.
A legtöbbször őrölt borssal ízesítünk különféle ételeket. Minél finomabbra daráljuk a borsot, annál jobban érezhető az aromája. Ha tároljuk, az őrölt bors apránként veszít aromájából, ezért a legjobb, ha csak használat előtt daráljuk meg, vagy a borsdarálóból közvetlenül szórjuk az ételre.
Sötét színű ételekhez az erősebb, illatosabb fekete bors, világos ételekhez az enyhébb fehér bors illik.
A zöld bors tiszta aromájával igen kellemes ízt ad az ételnek.
A borsnak nemcsak ízesítő, de étvágygerjesztő hatása is van, azonban a fűszerezésnél ügyelni kell, mert izgathatja az emésztőrendszert. Ezért minden változatával óvatosan kell bánni; sok diétában tilos is (ilyenkor borsikafűvel helyettesíthetjük). A csípős fűszerek többségéhez hasonlóan élénkítőszer is; emellett vizelet- és szélhajtó. Ízületi gyulladás gyógyítására is használják.
Hatóanyagok:
Piperin
A bors illóolajat, karicint, piperidin és piperin alkaloidákat tartalmaz, melyekből jellegzetes illata és csípős íze származik. A terpének közül pinén, szabinén, limonén, kariofillén, és linalool található benne.
Források
Dalby, Andrew (October 1, 2002). Dangerous Tastes: The Story of Spices, 89. Google Print. ISBN 0-520-23674-2 (accessed October 25, 2005). Also available in print from University of California Press.
Turner, Jack. Spice: The History of a Temptation. Vintage Books. ISBN 0-375-70705-0 (2004)
McGee, Harold. On Food and Cooking (Revised Edition). Scribner, 427–429. o. ISBN 0-684-80001-2 (2004) “Black Pepper and Relatives”.
Jaffee, Steven (2004). Delivering and Taking the Heat: Indian Spices and Evolving Process Standards (.pdf). An Agriculture and Rural Development Discussion Paper from the World Bank.
