Alma

Alma
Alma

Alma

A jótékony alma – “napi egy alma – az orvost távol tartja”

A második században Galenusz, a császárok és a gladiátorok híres udvari orvosa csaknem minden betegség gyógyítására almabort rendelt.


Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.

Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható. Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig. Az alma, a napi étrendünknek fontos részét kell, hogy képezze. Egyrészt jót tesz az emésztésének. Attól függően, hogy hogyan használjuk, mind a székrekedést, mind a hasmenést enyhítheti. Másrészt az almában sok az oldható rost, ami segít a vércukorszint szabályozásában, mert megakadályozza a szérumban a cukorszint hirtelen emelkedését, vagy csökkenését. Az almában található oldható rostanyagot, a pektint, ami képes csökkenteni a vér koleszterinszintjét és ezáltal mérsékli a szívbetegség kockázatát. Az alma a reumás megbetegedésnek is hagyományos népi gyógyír.

Több mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.

Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba. Jó lenne, ha a gyümölcsöt csak magában ennéd. Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.

Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel. Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani. Természetesen, ha már más ételekkel jóllaktál, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.

Jó, ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél. A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.

Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:

  • Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.
  • Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.
  • Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.
  • Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat. Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.
  • A fogyókúra egyik hasznos segítője is. Ha, valaki egy-két napos almakúrát tart, nemcsak a súlycsökkenéshez járul hozzá, hanem egyben méregteleníti is a szervezetét.

Jó, ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma:

  • Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.
  • Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.

Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet. Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.

Csak egészséges, nedvdús, érett almákat szabad fogyasztani!

Törekedjünk az azonos fajtákra, mert mindegyiknek más-más a savassági foka, nem keverhetők egymással. Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés. Az almát mindig teljes egészében kell fogyasztani, héjával, magházával, magjával együtt. Így teljes értékű táplálék.

Az alma számtalan módon elkészíthető:

  • akár nyersen lének facsarva, müzlibe, gyümölcs- és zöldségsalátába darabolva,
  • akár párolva, sütve, főzve, töltve, hús mellé köretnek, levesnek, mártásnak, süteménynek stb. csak a fantázia szab határt.

A gyümölcs érzelmileg is támogatja az embert: Az alma ősi táplálékaink egyike. Információ tartalmával és energiájának köszönhetően képes megalapozni földi létünket, visszavinni bennünket az „egész” kezdetéhez, és összekötni bennünket a belső védelmezőnkkel.

“Minden nap egy alma, az orvost távol tartja.”

Forrás:

  • Gyógyfűvek bibliája – könyv eredeti címe: Earl Mindell’s Herb Bible – © 1992 by Earl Mindell, R.Ph., Ph.D., Carol Colman; Fordította: dr. MÁNYAI SÁNDOR – Magyar kiadás © Glória Kiadó, ISBN: 963 7495 77 O; – 1999
  • Gyógyító médium – Gyógyító ételek – Anthony William – Édesvíz kiadó – ISBN: 978-963-529-691-0 – 2017
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Szólj hozzá, vitassuk meg:

Kapcsolódó, hasonló cikkek:

Levendula (Lavandula augustifolia)

Levendula

Levendula (Lavandula augustifolia) Gyakrabban használt nevei: francia levendula, keskenylevelű levendula, közönséges levendula, orvosi levendula, szagos levendula. A Földközi-tenger mellékén, Dél-Európában

Tovább olvasom »
Napraforgó

Napraforgó

Napraforgó (Helianthus annuus L.) A napraforgómag vidékünk értékes tápláléka. Elsősorban mezőgazdasági termény, amelyet olajos magváért országszerte takarmányként termesztenek. A nyers,

Tovább olvasom »
Pásztortáska

Pásztortáska

Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) Egyik leggyakoribb őshonos növényünk a pásztortáska. Az 1700-as évek végéig palackfű néven szerepelt a különböző magyar füvészkönyvekben,

Tovább olvasom »



Tetejére görgetés