Zöldárpa”a mindentadó táplálék” – Dr. Yoshihide Hagiwara

zoldarpa_a_mindent_1200_630

 

   Az egészséges, hosszú élet és a kiegyensúlyozott, jó közérzet forrása.
   Napjainkban számos tudós ismeri fel azt is, hogy a zöldszínű zöldségeknek rákmegelőző hatásuk van, mely a vitaminokon túli alkotórészeiknek köszönhető. Ennek ellenére a legtöbb „civilizált” ember nem fogyaszt elegendő zöldségfélét, amellyel biztosíthatná hosszú ideig tartó egészségét. A zöldárpa esszenciáról azonban máris tény, hogy olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyek legtöbbünk étrendjéből hiányoznak, s mi több feltételezhetően védőanyagok is találhatóak benne.
A zöldárpa esszencia különösen gazdag magnéziumban, káliumban, béta-kartoinban, C-vitaminban és egyéb ásványi anyagokban. Az a tény, hogy a tápanyagok és főként az ásványi anyagok a szervezetben könnyen felszívódnak, nagymértékben hozzájárulnak a zöldárpa esszencia sikeréhez. A nyomelemek a test számos enzimreakcióját befolyásolják, az átlagos táplálékbevitel azonban nem biztosítja ezen ásványok optimális mennyiségét.
A mesterséges táplálék-kiegészítők nem szívódnak fel, fogyasszunk természeteset. Jóllakotan éhezünk?
Pontosan ez a folyamat játszódik le akkor is, amikor a hosz-szú eltarthatóság érdekében a frissen szedett finomságokat fagyasztási eljárásnak vetik alá. Bennük az ásványi anyag tartalom az emberi szervezet számára hozzáférhetetlenné válik. Lehet, hogy az étel jóllakotá teszi a gyomrot, még az ízlelőbimbók is kedvüket lelik benne, de a szervezet egészségesebbé váláisához nem járul hozzá. A meg nem válogatot étel, az ásványokban szűkölködő talaj adta élelem és most ez a mirelitel kapcsolatban feltárt hiányosság megviseli szervezetünket. Meg vagyok róla győződve, hogy ezeket a tápanyagokat a zöldárpa esszenciával pótolni tudjuk.
Amikor Dr. Yoshihide Hagiwara könyvét először a kezembe vettem, boldogan kiáltottam fel: „It van a megoldás!”
A következő évben több hektárt bevetettem árpával. Tavasszal arattam, nyáron megkóstoltam az első magyar zöldárpa esszenciát. A zöld, de mégis édes, erőt adott: szót szó követett, frenetikus érzés volt testem minden sejtjének.
„Az étel olyan, mint a zene. Ha tetszik, táncolnak tested sejtjei, ha nem, görnyedten vonaglanak.”
Jakab István

Tíz évnek kellett eltelnie, hogy a zöldárpa eljusson a köztudatba. A zöldvér lúgosítási program gerince a zöldárpa. Kétségtelen, hogy kiegészítettük még olyan csoda „zöldekkel”, mint a búzafű, lucerna, zöldzab, csalán, petrezselyemlevél stb., melyek szinergistái a zöldárpának és együtesen reprezentálják a Kárpát-medence lúgosító, tápláló zöldjeit.

A zöldárpa a XXI. század élelme, a lúgosító zöldek kreatív energiája
A sötétzöld levelűek a növények között központi szerepet töltenek be. Ebben a fejezetben azt az állításomat szeretném alátámasztani, hogy e zöld levelek kreatív energiája mindig is az emberi szervezet létének és jólétének tápláló forrása volt. Legalábbis a XXI. századig, amíg az ősi szokások bizonyított bölcsessége meg nem kérdőjeleződött.
Bár e fejezet elsősorban a betegségek és a táplálkozás fzikai aspektusával foglalkozik, szeretném már itt előrevetíteni, hogy nagyon gyakran a nem megfelelő szellemi és lelki szokásaink azok, amelyek a test felborult egyensúlyát előidézik. Ez aztán ördögi körré növi ki magát, ahogy a technológiai eljárások egyre inkább átveszik az ősi bölcseleten alapuló, egészséghez vezető táplálkozás és gondolkodásmód helyét.
A zöld levelek kreatív energiáján alapuló, jól kiegyensúlyozott táplálékbevitel mindkét cél eléréséhez hozzásegít bennünket. Ez a feltevésem ösztökélt egy több mint tíz évig tartó kutatásra, hogy megtaláljam azt az élelmet, amely egészséges és egyben biztosítja a szervezet vitalitását. Arra a következtetésre jutottam – mint ahogy ezt könyvemben is közzéteszem –, hogy a zöldségek zöld levele kielégíti a fentebb említett feltételeket, s hogy ezek közül is a legmegfelelőbb a közönséges árpalevél.
Fejlesztésem eredménye, hogy a sötétzöld leveleket olyan egyszerű formába alakítottam át, amelynek elfogyasztása könnyű, íze kellemes, anyaga pedig szilárd, s mindez tartósítószer, rovarölő vagy bármilyen más mesterséges kiegészítő hozzáadása nélkül sikerült.
Szívesen nevezem ezt mindentadó tápláléknak, hiszem, hogy ennek ez kiemelheti az emberiséget abból a megrozzant egészségi állapotból, amelybe magát juttatta.
Az árpa leveleiben rejlik gyógyító energiájának forrása

Lehet, hogy a kedves olvasót meglepi, hogy ennek az égetően szükséges gyógyító energiának a forrását én Dél-Japán mezőgazdasági vidékein fedeztem fel, ahol az árpának csodálatos zöld színe van. Kutatásaim azonban bebizonyították, hogy a Földünkön a legbőségesebben kiegyensúlyozott tápanyagokat az árpa zöld levelei tartalmazzák. Ebben minden egyetlen forrásban megtalálható.
Az ember sem tudna különbet produkálni. Amit én hozzátettem az csupán annyi volt, hogy megtaláltam a módját, miként lehetne termeszteni, csomagolni és eltartani ezeket a tápanyagokat por formájában, hogy elfogyasztása olyan könnyű legyen, mint reggel egy csésze kávé elkortyolása. Egyszerűen megközelítve, a zöldárpa esszencia fatal árpalevelek kivonata.
Tapasztalatom szerint a zöldárpa felülmúlhatatlan hatású általános tonizáló, mellyel megelőzhető az összes betegség és biztosítható a szellemi-lelki egyensúly. Semmi kétségem afelől, hogy a vitamint, ásványi anyagokat és enzimeket bőségesen tartalmazó lédús, zöldszínű zöldségek elengedhetetlen részei a mindennapi táplálékainknak. Ezek közül a zöldárpa esszencia ajánlható leginkább. Érdekes információ lehet például, hogy ez C-vitaminban kétszerte gazdagabb, mint ugyanazon mennyiségű narancs, és ötszörte több vasat tartalmaz, mint a spenót. (Erről bővebben az 1. táblázat ad összehasonlító információt.)
Ezenfelül a zöldárpa esszencia nagymennyiségű klorofllt és számos olyan enzimet juttat a szervezetbe, amely szükséges az emberi anyagcseréhez. Laboratóriumi vizsgálataim továbbá kimutatták, hogy mindezen felül olyan anyagok is megtalálhatóak benne, amelyek megakadályozzák a rákos sejtek növekedését, aktiválják az élő sejteket és megakadályozzák a sejtek öregedését. A zöldárpa esszencia olyan tisztító hatással is bír, amely számos toxikus anyagot is eltávolít a szervezetből, így az nem halmozódik fel, s nem vezethet betegséghez.

 1.táblázat. Egy teáskanálnyi (3g) zöldárpa por az alábbi mennyiségeknek felel meg

Tápanyag Tejből (ml) Fejes salátából (g) Paradicsomból (g)
Zsír 3 50 32
Kálium 167 128,3 92,7
Kálcium 33,3 158,6 1110
Karotin 1300 780 390,3
B2-vitamin 55 138 275
C-vitamin 492,3 200 49,2
Tejből több mint 1 liter tartalmaz annyi A-vitamint, több mint 1 kg paradicsom tartalmaz annyi kalciumot, mint 3 g zöldárpa kivonat.
Már több mint 15 éve annak, hogy megismerkedtem a zöldárpa esszencia hatásaival, s az elmúlt időszakban többször voltam tanúja annak a japán kórházakban, hogy egyébként nehezen gyógyítható betegségekből is sikeresen felépültek emberek. A zöldárpa segített leukémia, magas vérnyomás, felületi bőrgyulladás, hasnyálmirigy megbetegedés és gyomorfekély esetében. A betegségmegelőzés terén hatásosnak bizonyult a pattanások, az érdes bőr, a túlsúly és a neurózis ellen.
Az emberi egészség javulását előidéző sok-sok megoldási javaslattal ellentétben a zöldárpa esszencia nem egy hírtelen felkapott, divathóbort jellegű gyógyír szűk hatókörrel. Túlságosan régen vagyunk már mi emberek félrevezetve az ún. „választó diéta” elvével, amely bizonyos ételeknek nagyobb bizalmat szavaz, mint másoknak. Ezen gondolkodásmód következtében mértéktelen mennyiségben fogyasztunk savképző ételeket, mint például húst. Ugyanakkor kényelemből túl nagy teret engedünk a feldolgozott élelmiszereknek. Ezzel szemben a zöldárpa olyan tiszta, természetes élelem, amely ellátja a szervezetet a legszükségesebb tápanyagok széles skálájával. Semmit sem kell megvonni a normális táplálkozásból, jótékony hatását mégis érzékelhetjük, s bármilyen mennyiségben mellékhatások nélkül bevihető a szervezetbe.
A zöldárpa tiszta természetes élelem.
1. A megromlott egészség kora
   Végzettségemet tekintve gyógyszerészkutató vagyok, s ebben a megvilágításban életemet egyko¬ron a gyógyszerek és kemikáliák világában az egészség kutatásának kívántam szentelni, de sajnos keserű tapasztalatok árán kellett megtanulnom, hogy a gyógyszerek és kémiai anyagok nagyon gyakran nem azok, mint aminek látszanak. Csak látszólag hoznak jó közérzetet, valóságban szétmarják az egészségnek azt az önmegújító erejét, amivel a természet megajándékozott mindannyiunkat.
Hétéves koromban egy Nagasaki Goto szigetén élő család adoptált. Nevelőapám bálnavadász volt, időnként hónapokat töltött expedíciós utakon az északi Jeges tengeren. Egyik ilyen útja idején tízéves voltam, nevelőanyám megbetegedett és ágynak esett. Csonttá, bőrré soványodott. A szükség úgy hozta, hogy meg kellett tanulnom miként kell elkészíteni a főtt rizst és a mizo levest. Ezt ettem reggelire, ebédre és vacsorára, kiegészítve olykor egy kevés savanyúsággal. Ezen éltem hat hónapig.
Egyik napon nevelőanyám, már erőtlen hangon visszaküldött szüleimhez. Azt mondta, nincs már rá remény, hogy ő felépül. Később rájöttem, méhrákban szenvedett. Akkorra már én is igen gyenge egészségi állapotban voltam, hiszen pusztán a létfenntartásra korlátozott táplálkozásom kiegyensúlyozatlan tápanyagellátást biztosított.
Nem sokkal azután, hogy hazaérkeztem, legyengült és rosszul táplált állapotomban megfáztam, és tüdőbajt kaptam. Egy évig nem mehettem iskolába, az egész hatodik osztályos időszakot otthon töltöttem.
Ma világosan látom, hogy felépülésemet a pozitív fzikai gyakorlatoknak és a kiegyensúlyozott táplálkozásnak köszönhettem. Zöldségeket, krumplit, szójababot, kölest, szárított szardíniát és más egészséges ételeket ettem.
Mire 1945-ben elkezdtem az egyetemet, már halhatatlannak éreztem magamat, és a gyógyszertani tanulmányok töltötték ki életemet.
Miután diplomát szereztem a Kumamoto Egyetem Gyógyszerészeti szakán, szülővárosomban, Oita-ban egy patikát nyitottam, hogy eltartsam magamat és a szüleimet. Amint tehettem a napnak minden lehetséges percét a kutatómunkára fordítottam. Miután a munka végeztével hazatértem aprócska szobámba, késő éjszakáig dolgoztam, gyakran hajlani négyig, ötig. Ezt az életmódot folytattam legalább 15 évig, naponta csak három órát aludtam, az összes többi időmet a laboratóriumomban töltöttem.
1955 körül előálltam egy hatásos szerrel lábujjuk közötti kipállásra, amelyben egy a fokhagymából nyert aktív alkotórészt használtam fel. Mivel ennek hatásfoka páratlannak bizonyult, gyors népszerűségre tett szert. Be kell vallanom, ez a gyógyszer tartalmazott higanyt.
Mivel nem tudtam erről a lehetséges ártalmasnak bizonyuló hatásról, új formulámra jól menő vállalkozást építettem, s Alber néven forgalmaztam. Osakába költöztem és megalapítottam saját gyógyszerészeti cégemet, amely ezt a gyógyszert gyártotta és értékesítette. Továbbra is a kutató gyógyszerész életvitelét folytattam ahelyett, hogy elnökigazgatóként ültem volna egy íróasztal mögött.
Újabb, még sikeresebb termékek következtek. A legjobbak a Shiden nevű hajtápláló készítmények és egy May Young nevű luxus arckrém voltak, amelyek még mindig megtalálhatóak a piacon. A Shiden azonnal óriási sikerként robbant, s négymillió dolláros jövedelmet eredményezett.
Megfeszített kemény munkám úgy tűnt kifzetődik. Én voltam a tulajdonosa a Yamashiro gyógyszerészeti cégnek, Japán legnagyobb gyógyszergyárának. Fénykorában a Yamashiro 700 embert foglalkoztatott.
Mindent összevetve több mint 200 terméket gyártott nőknek, bőrbetegségekre, vese és gyomor panaszokra, magas vérnyomásra, neurózisra és stressz ellen. Akkoriban sokkal energikusabbnak éreztem magam másoknál és ennek megfelelően is tevékenykedtem.
De az életem nem alakult olyan simán, mint ahogy gondoltam.
Nem minden gyógyszer, ami a gyógyszertárból kikerül
   1963-ban a szerves higany árusítását betiltották. Én, aki évek óta dolgoztam vele és kísérleteket végeztem, hamar felfedeztem magamon a károkat, amelyeket okozott. Körülbelül erre az időszakra tehető, hogy fizikai és szellemi erőm hírtelen hanyatlásnak indult. Fogaim elromlottak és gennyes fogínysorvadás következtében kihullottak. A hajam teljesen megőszült, pedig még csak 38 éves voltam. Elvesztettem az erőmet, mind szellemileg, mind lelkileg, hogy vezessem és felügyeljem a beosztottjaimat.
Akkor elhatároztam, hogy döntő lépéseket teszek egészségem visszaszerzésére. Elkezdtem mindenféle vitamint szedni és egy speciális hormonkészítményt állítottam össze. Összevegyítettem 20 mg Prehormont, egy hipofízis hormont, 20 mg B1-vitamint, 100 mg C-vitamint és szőlőcukrot, és mindezt beadtam magamnak injekcióban. A kezelés után állapotom mit sem változott. Mindenféle gyógyszert kipróbáltam, amiről csak azt gondoltam, hatásos lehet, de mindhiába. Abban az időben én magam is tanulmányoztam, és gyártottam vitamin készítményeket és kimerültség elleni szereket. Őszintén bevallva, mélységes undort éreztem, amikor rájöttem, mennyire hasznavehetetlen minden, aminek a készítésével foglalkozom.
Hogy betegségem okára rájöjjek, csak rákellett nézni kutatással foglalkozó asszisztenseimre, akiknek hasonlóan hozzám, vörös fekélyek alakultak ki az arcán és folyamatosan ment tönkre a bőrük, miközben éppen olyan gyógyszerekkel kísérleteztek, amelyekkel a bőr még szebbé tehető. Higanymérgezést kaptam.
A dolgokat csak nehezítette, hogy az étkezésemmel is visszaéltem. Később, elmerengve a múlton, rájöttem, hogy ebben az időszakban, amikor naponta csak három órákat aludtam, az étkezésem nem állt másból, mint hamburgerekből és currys rizsből. Minden nap currys rizst ettem ebédre, és egy hamburgert vacsorára, amit vagy a laboratóriumban vagy egy bárban fogyasztottam el, mellette egy italt kortyolgatva. Ezt az életmódot folytattam több mint tíz évig. Természetes, hogy a fogaim elromlottak és hogy szellemi és lelki erőm odalett.
Túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy jobb ételeket készítsek. Annak ellenére, hogy megszállottan törekedtem arra, hogy hozzájáruljak az emberiség jobb egészségéhez, az étkezés kiegyensúlyozottságára nem volt időm odafgyelni. Úgy jártam, mint az az orvos, aki a saját maga egészségére nézve nem tartja be a hirdetett szabályokat.
Ez a ráébredés fordulópontot jelentett az életemben. Mint ahogy annak idején gyermekkoromban a zöldségek, a burgonya, a szójabab, a köles és a szardínia mentett meg, most egy új érdeklődési irány vezetett végül is életerőm és sikereim megújulásához. Ez a kínai gyógynövények tanulmányozását jelentette.
Azt azonban nem állíthatom, hogy büntetés nélkül úsztam meg tévedéseimet. 1964-ben elveszítettem a Yamashiro-t. Egyre romló egészségem következtében új menedzsereket kellett alkalmaznom. Átvették cégem irányítását, és csődbe juttatták. Pont, amikor a küszöbén álltam egy olyan termék létrehozásának, amely valóban segíthetne az emberiségen, kénytelen voltam felfedezésemet eladni egy Kanebo Industries nevű mamutvállalatnak. A cég alkalmazottja lettem, és minden találmányomat és szabadalmamat átengedtem nekik.
Egy ember egészségének története – az egész társadalom egészségének története.
Hippokratész víziója
Alapvető párhuzamot látok saját egészségem története és a modern világban élő összes ember története között. A ma embere szintetikus gyógyszerek, vitaminok fogyasztásától várja egészségét és gyógyulását. Ez a gyakorlat mindannyiunk vesztét okozza. Ennek a téves elképzelésnek az ellenszerét kínálja Hippokratész-nek, az ókori görög tudósnak, az orvostudomány atyjának mondása:
„Az orvos csak segít, de a természet ereje gyógyít.”
Manapság félő, hogy az emberek gondolkodásában már az orvosok és a technológia garantálják az egészséget, miközben arról, hogy egészségünkért és testünkért mi magunk vagyunk a felelősek, egyre kevésbé veszünk tudomást.
A magam esetében például egészen addig nem tudtam felgyógyulni betegségemből, ameddig mélységes nagy hittel nyitottá nem váltam Hippokratész és Shin-Houng-Ti szavaira – „Ételed legyen a gyógyszered.” Jelenlegi kitűnő egészségemet a kínai gyógynövényekből készült szereknek és kétségbeesésemben végre megváltoztatott táplálkozásomnak tulajdonítom. Látván az ebbéli sikereket, életem következő tíz évét Isten természetes, tiszta táplálékainak szenteltem. Erőfeszítéseimet a zöldszínű növények leveleiből nyert levekre koncentráltam, amely végül elvezetett a korszakalkotó, mindentadó árpalevél felfedezéséhez.
„Az út az egészséghez rajtad keresztül vezet.”
Jakab István
Ahhoz, hogy elmagyarázzam, miért hiszem, hogy korunknak óriási szüksége van egy újfajta táplálékra, először egy meglehetősen kellemetlen feladatnak kell eleget tennem: nyomon kell követnem saját analízisem alapján azt az utat, amelyen végighaladva az ember ebbe a legyengült egészségi állapotba került.
Bár ismert, mégis félelmetes tény számunkra, hogy az olyan nehezen gyógyítható elváltozások, mint a rák, a magas vérnyomás, az érrendszeri-, a máj-, a vesebetegségek és a neurózis számukat tekintve egyre csak növekednek a tudomány minden erőfeszítése ellenére. Ezeknek a betegségeknek a mélyen gyökerező oka szerintem nem az orvostudomány kudarcában keresendő, hanem azokban a drasztikus átalakulásokban, amelyeknek az ember fzikai létét illetően kiteszi magát, a környezetszennyezésben, a helytelen táplálkozásban és abban az eltévedt erőfeszítésben, amelyet a tudomány tesz, hogy ezt a felborult egyensúlyt mesterséges eszközökkel orvosolja.
A Föld lakossága háromévente szinte megduplázza a gyógyszerek fogyasztását
Általános közegészségügyi állapotunk megromlása egyre szélesebb méreteket ölt. Ezek nyomon követhetőek a számtalan elhízott külsőben, a vállak merevségében, visszaköszön a lumbágóban, az álmatlanságban, a székrekedésben, az allergiában, a korai öregedő bőrben. Végeláthatatlan mennyiségű betegségtüneteinket lassan meg sem lehet számolni, és bátran állíthatjuk, hogy azokat az embereket, akiket az a szerencse ért, hogy nem betegek, legjobb esetben is csak fél egészségesnek nevezhetjük.
1965-ben azonban megjelent egy sor gyógyíthatatlan és szokatlan megbetegedés, amelyekről korábban nagyon keveset tudtunk, és amelyek felépítésüket tekintve igen bonyolultak voltak. És most ezek gyógyítására próbáljuk megtalálni a megfelelő gyógyszereket. De hát hogy próbáljuk ezt? Nem lehet őket orvosolni ”szintetikus megoldásokkal”, mert javarészt ők maguk is az egyre nagyobb teret hódító „szintetikus” termékek mellékhatásaként jöttek létre.
   Az emberiség lassan nem tesz mást – a gyógyszergyáraknak nevezett kémiai konszernek nagy örömére –, hogy a korábban hatásosnak hitt „gyógyszerek” által létrehozott ismeretlen betegségekre újabb szintetikus „gyógyszereket” szed az egészség reményében. Ennyivel egészségeseb-bek vagyunk? Mi lenne, ha a gyógyszerek tényleg gyógyítanának? Egészséges emberek és csődbement gyógyszergyárak.
Toxikus anyagok a környezetben
A levegő, a víz és az élelem az élet legfontosabb fönntartói. Aligha kell ecsetelni a levegőnek – az életben maradás első feltételének – jelenlegi állapotát. Azonnali határozott lépéseket kellene tenni az ipari szemét és a kipufogógázok ellen. Ha nagy mennyiségű nitrogént, ként és széndioxidot lélegzik be, egyetlen élőlénynek sem garantálható az egészsége.
Mesterséges anyagok a táplálkozásban
   Az én feltevésem az, hogy természetes zöld anyagok tartós kivonása a táplálkozásból és helyettesítése megkérdőjelezhető értékű élelmekkel, a legkomolyabb fenyegetést jelentik az egészség számára.
A fenyegetés két irányból is érkezik. Egyrészt azáltal, hogy táplálkozásunk elégtelen, testünk belülről esik szét. Másrészt ezzel egy időben ekkora külső támadás nem érte az emberi szervezetet. Manapság már az egész világ tele van egészségünket fenyegető veszéllyel, még az ételben is megbújik, amit megeszünk. Szervezetünket olyan nyílt támadások bombázzák, mint például a levegőszennyezettség, s erre még belülről ráteszünk egy lapáttal a kiegyensúlyozatlan táplálkozással.
A betegségek előidézője az ásványi anyagok, enzimek és vitaminok felborult egyensúlya. Közvetlen okként említhető a sugárzás, a kémiai szerek, a szervetlen gyógyszerek és más környezetkárosító anyagok mindennapos jelenléte a modern civilizációban. De előidézhetjük a betegséget indirekt úton is: a nem megfelelő táplálkozással. A legtöbb esetben e két ok kéz a kézben jár.
Egy időben azzal, hogy mesterséges anyagokkal szennyezzük a környezetet, testünket egy még nagyobb stressznek tesszük ki. A természetes élelmet, amelyen valaha az emberiség egész táplálkozása alapult, a szintetikus termékek kezdik felváltani.
Nem hiszem, hogy érdemes lenne megpróbálni elkészíteni ezek listáját. Lehetne említeni a mesterséges ízesítőkkel teli folyadékot, amit megiszunk, a szintetikus vitaminokkal és mesterséges ásványokkal dúsított ételeket, amiket megeszünk. A tejszint olyan anyaggal helyettesítjük, amely száz százalékosan művi. Kemikáliákat szedünk azért, hogy aludjunk, és hogy ne aludjunk el. Aligha vihetünk szervezetünkbe megfelelő ásványokat a húsból, a fényezett rizsből, a vajas kenyérből, amely fnomított lisztből készült, vagy a fnomított cukorból – táplálkozásunk nagy részét pedig ezek teszik ki. S nem hagyatkozhatunk a feldolgozott vagy tartósított élelmiszerekre sem, noha a szupermarketek polcai roskadoznak tőlük.
A tartósított élelmiszerek = a tápanyagok halála = a halott tápanyagok
minket is elpusztítanak
A mesterséges ételek, gyógyszerek, szennyező anyagok, toxikus adalékok és kizsigerelt talajok korában semmiképpen sem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy elhanyagoljuk táplálkozásunkban azt a néhány minőségi élelmet, amely még rendelkezésünkre áll.
Rák, testi deformitás, agresszió, rossz közérzet – ha számba veszem mindazokat a veszélyeket, amelyeket fentebb vázoltam, egyáltalán nem csodálkozom a „Vissza a természethez” mozgalmak erősödése láttán. Vonatkozik ez mind a táplálkozásra, mind a szervezet gyengeségeinek kezelésére. Úgy vélem, a világ lassan ebbe az irányba mozdul. De nekünk, akik ebben a világban élünk, nincs időnk kivárni ezt a változást. A legkevesebb, amit meg kell tennünk, hogy elindítjuk saját forradalmunkat, a test megtisztításának forradalmát. Nincs több kemikália, nincs több idegen anyag. Akár azonnal is kezdhetjük. Csak elhatározás kérdése.
2. A zöld forradalom harca a kemikáliák és a gyógyszerek ellen
Az egészséghez egy út vezet: a természeten keresztül
„Vissza a természethez, vissza önmagunkhoz.”
Jakab István
Csak a friss élő energia az, ami táplál minket
Amióta az ember megjelent a Földön, mindig friss táplálékot fogyasztott. Nem tartósított, homogenizált, mikrohullámmal kezelt, stb. élelmet vett magához, hanem élő, életenergiával teli élelmet. Ha az ennivalót mikrohullámmal kezelik, az elpusztítja annak az energiáját.
Tudjuk jól, hogy a tudósok a mikrohullámos főzési technikát a legtökéletesebbnek tartják és ráadásul még energiatakarékos megoldásnak is. De vajon képesek-e ezek a tudósok megmérni az életenergiát?
A „tudományos” válasz nagyon egyszerű: „Ha nem mérhető az életerő, akkor nem is létezik.” Csakhogy igenis van ennek mérhető módja, s az ember saját maga is elvégezheti a kísérletet.
Vegyünk két egyforma virágcserepet. Töltsük meg őket ugyanabból a termőföldből és vessünk mindkettőbe ugyanabból a zacskóból származó magvakat. Ezután hevítsük az egyik cserepet egy mikrosütőben mondjuk 80 °C-ra, a másikat pedig egy hagyományos sütőben melegítsük fel ugyanekkora hőmérsékletre.
Az elkövetkezendő néhány hétben öntözzük egyforma gondosan mindkét cserepet. Nagyon egyszerűen mérhetővé válik az életerő. A hagyományos sütőben melegített magvakat tartalmazó virágcserépben szép növények kezdenek fejlődni, míg a mikrosütőben kezelt cserépben csak bűzösen rothadó magvakat találunk. Még ha kézzel nem fogható valami is az életerő, akkor is bebizonyítható, hogy a mikrohullám az egészséges ételt halott étellé változtatja át. Ezt jól gondoljuk meg!
Épp itt az ideje, hogy felismerjük, és becsülni kezdjük a Föld csodálatos vitalitását, amely önmaga teljességében jelenik meg a zöld levelek körforgásában.
Minden tavasszal, azok a fák és növények, amelyek visszanyerik vitalitásukat, már szunyókáló állapotukban elkezdenek rügyezni, és hamarosan lombba borulnak. A levelek színe egyre sötétebbé válik, s a nap energiájának, az ég harmatjának és a föld tápanyagainak segítségével növekedésnek indulnak.
Tavasszal mindannyian felfrissülünk a hegyek és a mezők zöldjének látványától. Miként a levelek, az ember is feltöltődik életenergiával. Ez ismert a flozófusok előtt. Ám oly csekély-e a zöld energia, hogy kizárólag csak az ember pszichéjére hat? Elhanyagolhatjuk-e hatását fzikai világunkra nézve? Úgy érzem, hogy mi emberek nem veszünk tudomást a zöld energiáról, helyette a tudományt, a technikát, a korunkra jellemző racionalizmust favorizáljuk.
Ha a világ nem lenne növényekben gazdag, azt sem állat, sem ember nem élné túl. Egészségünk annak lenyomata, hogy a test életfunkcióinak működése mennyire megfelelő. Az egészség fenntartásához szervezetünknek kiegyensúlyozott mennyiségű biokomplex ásványi anyagokra – kálium, magnézium, kalcium, nátrium – van szüksége.
A Zöld Forradalom, amelyet fatal amerikai tudósok kezdeményeztek, a zöld színű ételek erejének felismerésén alapul. A tendencia követendő. Ám a dolgok jelenlegi állásánál valami elengedhetetlen még hibádzik.
Elég csak egy pillantást vetni az ebédlő asztalunkra. Mennyi zöld színű zöldség díszlik rajta? Vagy pillantsunk körbe a szupermarketek és áruházak élelmiszer osztályán. Mennyi nyers zöldséget kínálnak? Az élelmek eladására szánt területeknek talán kevesebb, mint egy százalékát szánják ezen áruk értékesítésére. A többi helyet mesterséges színezéket tartalmazó édességek, olyan savasító élelmiszerek, mint a hús és a hal, tartósított élelmek (konzervek, kolbászfélék, mirelit áruk) és hasonlók foglalják el. Legtöbbünknek még halvány sejtése sincs arról, hogy egészségünk fenntartásához milyen nagy szükségünk van a zöldekre.
Mezőgazdasági tömegtermelés = íztelen, szagtalan, vegyszer kezelt zöldségek
A zöldségek és gyümölcsök egy egész széles skálája már egész évben rendelkezésünkre áll. Akár tél közepén is fogyaszthatunk paradicsomot vagy uborkát. Ez nagyon kényelmes megoldás, sőt luxus. Ám ezek a zöldségek rendszerint színüknek nem a mély árnyalataiban pompáznak, az ízük élvezhetőségéről nem is beszélve. Valójában a zöldségek íze és színe pontos barométere a benne található ásványi anyag mennyiségnek. A paradicsom pirosa, a répa sárgája, a saláta vagy spenót zöldje annál erősebb, minél több a benne található ásvány. A zöldségesnél vásárolható növények azonban halványak és íztelenek. Ennek a magyarázata az ásványok mennyiségi elégtelensége a talajban, illetve a fólia alatt kierőltetett növekedés. Ez utóbbi módon termesztett zöldségek szép formájúak és nagyok, de félelmetes alacsony az ásványi anyag és a vitamintartalmuk. Ahhoz az emberhez hasonlatosan, aki súlyára a szénhidrátokon és zsírokon tett szert.
A természet biokémiai konyhája
Tanulmányozni kezdtem a kínai gyógyító növényeket és az azokban az élelmekben található tápanyagokat, amelyekről már ősidők óta köztudott, hogy gyógyhatással bírnak.
Miután széleskörű vizsgálódásomat befejeztem, a zöldségek zöld levénél horgonyoztam le, mert úgy találom, ezek biztosítják az emberiség számára rendelkezésre álló leggazdagabb tápanyagforrást. A zöld színű levek magas koncentrációban tartalmaznak ásványokat, enzimeket és vitaminokat, amelyek egyrészt az egészség építőkövei, másrészt segítenek a szervezetre támadó szennyező anyagok kiürítésében. Az összes elképzelhető zöldség- és fűfélét begyűjtöttem, és analizálásnak vetettem alá, még akkor is, ha alig voltak zöldek. Miután kiválogattam azt a jó párat, amely nyilvánvalóan nem felelt meg a célnak, kb. 150 féle zöld levelű növény maradt a rostán. Mindegyikből ivólevet készítettem, hatásukat magamon, illetve rokonaimon próbáltam ki. Ez a tesztelés újabb növények kizárására volt elegendő. Valójában több olyan zöld növény is mellőzve maradt, amely egyébként tápanyagokban való gazdagságáról híres.
A spenót és más közismert ételek
   A spenótnak fnom, lágy levelei vannak, erősen lúgos és fantasztikus zöldséglé-nyersanyag válhatna belőle. Sajnos azonban ásványi anyag tartalma igen alacsony és a kalciumot kalcium oxalát formában hordozza, amely nehezen szívódik fel és túlzott mértékben fogyasztva a csontok meglágyulásához vezethet. Továbbá létezik olyan feltevés, mely szerint a szervezetben felhalmozódott kalcium oxalát vesekőképződést és húgyhólyagkövességet idézhet elő.
Az összes tesztelt növény közül az árpa fatal levelei és még néhány gabonaféle állíthatja magáról, hogy bioaktív alkotórészek szempontjából kiváló minőségű.
Az általam vizsgált növények közül 15 °C alatt csak az árpa képes kizöldülni. Ezalatt a hőmérséklet alatt még a gomba vagy a baktérium sem életképes. Éppen ezért a friss árpalevelek tisztábbak, mint a nyáron termő zöldségek. Ráadásul, mivel a levelek felülete sima, bármilyen rájuk került idegen anyag gyorsan lemosható. A korai betakarítás egyéb előnyökkel is jár, mert lecsökkenti a parazitafertőzés valószínűségét és ily módon a növény organikus termesztése kivitelezhetővé válik. Miként arról már szó esett, ízlelésünk könnyen becsapható. Ennek ellenére ízlelőbimbóink évszázadok bölcsességét hordozzák. Az ő útmutatásukat követve meg tudjuk különböztetni, az idők során mely élelmek bizonyultak sikeresnek az emberi táplálkozás szempontjából. Milyen kritériumok azok, amelyeknek ételeink meg kell, hogy feleljenek? A táplálék ne legyen érdes, átható illatú, illetve ízű. Az erős szag például erős illatanyag tartalomról árulkodik, amely viszont arról, hogy az adott élelem többé-kevésbé fertőtlenítő, csíraölő hatással bír. A fűszerek illatanyaga kizárólag illékony komponensekből áll, jórészük aldehid és észter olaj. A forró éghajlatú déli országokban termő nyári zöldségek és növények erős aromájúak. Ennek oka, hogy a növény így védekezik a parazitafertőzés ellen. Így védekezik például a mangó, a banán, az ananász is.
Ezt követően arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy az ember számára rendelkezésre álló összes zöld növény közül a gabonák füvei állnak a lista csúcsán. Az élő szervezet számára vitalitást nyújtó táplálkozás szempontjából ezek tartalmazzák a legtöbb aktív alkotórészt, csíra- és gombafertőzésektől mentesek, s az ember évszázadok óta, mint fő táplálékot tartja őket számon.
Szeretném kiemelni, hogy a gabonáknak a zöld leveleiről beszélek, nem pedig a magjáról, amelyet – ezt be kell látnom – a történelem folyamán étkezési szokásainkban egyértelműen előnyben részesítettünk mi emberek.
A zöldárpa a fényezett rizsnél több mint háromszor, a búzacsíránál több mint kétszer nagyobb mennyiségű fehérjét tartalmaz. Ráadásul az árpalevelek lényegesen gazdagabbak vitaminban és ásványi anyagban. Az árpalevél kalória értéke ugyanakkor kevesebb, mint akár a búzáé, akár a rizsé. Ám ha a minden évben learatható árpalevél összes mennyiségét vesszük alapul, akkor az kalóriában a rizsének vagy búzának több, mint kétszeresét teszi ki. A rizs-, búza- vagy árpaszemek egy évben egyszer gyűjthetőek, maximum kétszer. Az árpaleveleket azonban egész éven át arathatjuk, és ha a magok jó helyre kerülnek, illetve ha az éghajlat kedvező, akár ötször is arathatunk. Ha ez alapján kalkulálunk, a learatható árpalevelek fehérjetartalma akár több mint tízszerese is lehet az ugyanakkora területen termeszthető szemes rizsnek vagy szemes árpának.
A tökéletes táplálékhoz ezen a bolygón a gabonák levelei adják a legtökéletesebb összetevőket.
3. A tápanyag források összetétele
Az ember híján van a megfelelő mennyiségű celluláznak, amely egy olyan enzim, mely a nyers zöldségek teljes feldolgozásához szükséges.
Az élő szervezetekben – ideértve magát az embert is – a szerves és szervetlen összetevők egyensúlyban vannak, és ezen túlmenően százalékos arányuk is közel azonos. Az egyensúlyi állapotot – az egészség fenntartása érdekében –, az ember számára az ideális táplálékot a természetes, nyers élelem jelenti, melyben a szerves és szervetlen alkotórészek körülbelül fele-fele arányban találhatók meg.
Ásványok – az élet körforgása
A földi élet fenntartásában a kulcsszerep az ásványoké
Feltételezhető, hogy az első élő organizmusok táplálékát a tengervízben oldott anyagok, főként ásványok jelentették, s ezen a táptalajon alakultak ki az élet egyre bonyolultabb szerveződései. Arra a következtetésre jutottam, hogy bátran kijelenthetjük: az élet fzikai síkon való fenntartásában a kulcsszerep az ásványoké. A Földön a növények jóval előbb megjelentek, mint az első állatok.
Számos ma élő növény laboratóriumi vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy a növények több káliumot és kevesebb nátriumot tartalmaznak, s ez az arány közel azonos lehet az egykori ősóceánok vízének vélt összetételével. Más szavakkal: nem számít, hány millió év telt el, a növények fejlettségi, szervezetük bonyolultsági szintjétől függetlenül ionizált formában híven tükrözik az ősóceánok ásványi anyag összetételét, és ez az évmilliók óta fennálló ion-egyensúly alig változik.
Lehet-e ezt a tényt az emberiség egészsége szempontjából teljesen fgyelmen kívül hagyni? A válasz egyértelmű: nem! Épp ellenkezőleg, ez rávilágít egy sor kérdésre, melyet a mai gyógyszergyártás és táplálkozástudomány egészen egyszerűen félresöpör.
Az ásványok mennyisége és egyensúlya – mint az egészség kulcskérdése
Az egészség fenntartásához elengedhetetlenül szükséges a megfelelő mennyiségű ásványi anyag – kálium, magnézium és kalcium – bevitel. Ezek közül is kiemelném a kálium jelentőségét, mely minden élőlény sejtjeinek szerves részét képezi, s nagy fontossággal bír életműködéseinek fenntartásában. Sajnos, a manapság jellemző étkezési szokások, s a divat, mely a táplálkozás területén is előre tör, korántsem biztosítják az ásványi anyagok kívánatos egyensúlyát. A zöldárpa esszencia sokkal nagyobb meny-nyiségben és tökéletesebb összetételben tartalmazza a legfontosabb ásványi anyagokat, még azokkal a táplálékokkal összehasonlítva is, melyeket a legértékesebbnek és legegészségesebbnek tartanak (zöldségek, gyümölcsök, gabonák, tehéntej, hal). Fehérje tartalma messze meghaladja a más gabonáknál mért értékeket, s ásványi anyag tartalma többszöröse a széles körben fogyasztott, szokásos zöldségekének. Mivel az átlagember ásványi anyag fogyasztása sem mennyiségben, sem összetételben nem felel meg a kívánatos mértéknek, ennek pótlására nem is találhatnánk jobb forrást a zöldárpánál.
A zöldárpa, a lúgosító ételek királya
Szervezetünkben az ásványi anyagok egyik igen fontos funkciója, hogy fenntartják a sav-lúg egyensúlyt. Ha ez az egyensúlyi állapot felborul, ennek elsősorban a sejt-anyagcsere folyamat látja kárát, melyet a szervezet általános kimerültség, fáradtság formájában jelez.
A sejtek ezt a kényes egyensúlyt az ásványi anyagok felhasználásával vagy kiürítésével igyekeznek fenntartani. Az anyagcsere folyamatokban résztvevő enzimek csak akkor tudják kifejteni hatásukat, ha a sejtnedvben a különféle ásványi anyagok ionjai oldott formában jelen vannak. Ha a szükséges ásványok nem állnak rendelkezésre ionizált formában, a legtöbb enzim elveszíti aktivitását, vagy legalábbis csökkent mértékben működik.
Vitaminok az egészség őrei
A táplálkozás-tudomány is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a vitaminoknak, s meggyőződésem, hogy a jövőben sok hasznos információ lát még napvilágot azokról az értékes táplálék-kiegészítőkről – mint például a zöldárpa esszencia – melyek a mindennapi étkezések szerves részét fogják képezni.
Legfontosabb, hogy amennyire lehetséges, természetes táplálékokból szerezzük ezt meg, ne pedig mesterséges kiegészítőkből, hiszen ezek nem szívódnak fel a szervezetben. Erre kiválóan alkalmas a zöldárpa!
 A zöldárpa esszencia és néhány élelmiszer ásványi anyag tartalmának összehasonlítása (mg/100 g)
Kálium
mg/100g
1.Zöldárpa esszencia 8880
2.spenót 490
3.zeller 278
4.saláta 208
5.banán 348
6.alma 110
7.narancs 201
8.liszt 361
9.rizs 113
10.tej 160
Kálcium
mg/100g
1.Zöldárap esszencia 1108
2.spenót 98
3.zeller 37
4.saláta 21
5.banán 5
6.alma 3
7.narancs 14
8.liszt 30
9.rizs 4
10.tej 100
Magnézium
mg/100g
zöldárpa esszencia 224,7
spenót 59,2
zeller 9,6
saláta 9,7
banán 41,9
alma 0
narancs 0
liszt 106
rizs 13,1
tej 14
Foszfor
mg/100g
zöldárpa esszencia 594
spenót 52
zeller 28
saláta 25
banán 23
alma 7
narancs 12
liszt 330
rizs 99
tej 90
Fehérjék az élet építőkövei
A növényi fehérjék pont olyan értékesek, mint az állati fehérjék.
Tapasztalatom szerint, ha fehérjékről van szó, a legtöbb ember csak a húsra, halra és tejtermékekre – mint gazdag fehérje forrásokra – gondol, számításon kívül hagyva a növényi fehérjéket. Sok növényt ismerünk, amely különösen nagy mennyiségű értékes, növényi fehérjét tartalmaz. A zöldárpa esszencia tömegének 45%-át a fehérje teszi ki – összetevői közül a legnagyobb hányadot alkotva. Ha ezt az igen magas értéket a búzaliszt tömegarányos fehérjetartalmával összehasonlítjuk – 10% – mindjárt szembetűnőbb a különbség. A fehérje tartalmú ételek összehasonlításánál a tömegarányos fehérjetartalmon kívül egyéb tényezőket is érdemes figyelembe venni. Ilyen például a táplálkozás során az emésztőrendszerbe kerülő fehérje-molekulák összetettsége. Bizonyos típusú fehérje-molekulák lebontása és hasznosítása komoly munkát ró az emésztőrendszerre. Mások, főleg a könnyű fehérje-molekulák vagy olygopeptidek, melyeket a zöldárpa esszencia igen nagy mennyiségben tartalmaz, könnyedén lebomlanak és felszívódnak.
A zöldárpa nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat, például linol és linolén savat, melyet az emberi szervezet nem képes előállítani, valamint esszenciális aminosavakat, például valint, leucint, isoleucint, phenylalanint, treonint, methionint – épp az emberi szervezet számára kívánatos arányban.
Klorofll, a nap éltető energiájának akkumulátora
Természetes klorofllt élettevékenységük során kizárólag a növények képesek előállítani, annak egyedüli forrása a zöld növényi levél lehet.
A mesterséges klorofll meghatározó jegye a réz-ionos kötés, míg a természetes klorofll központi atomja a magnézium, s ez döntő különbséget jelent az emberi szervezetben történő felszívódás szempontjából.
Régebben úgy vélték, hogy a klorofll, mint polimer, nagyon erős kötésekkel rendelkezik, egyszerűen nem szívódik fel a belekből. Számos kísérletet folytattam annak érdekében, hogy megismerjem a béltraktusban a klorofll emésztési mechanizmusát. Abból a tényből indultam ki, hogy a klorofll zsírban oldódó anyag, s a zsír, mint ismeretes, közvetlenül felszívódik a belekből, így a zsírban oldott klorofllnak is hasonló módon hasznosulnia kell.
Enzimek az életfunkciók kulcsai
Minden normális testi működés előfeltétele a megfelelő mennyiségű és összetételű enzim megléte.
Több mint 3000-féle enzim ismert. Az enzimek ismert tulajdonsága, hogy csak meghatározott anyagokra és specifkus feltételek között fejtik ki optimális hatásukat. Ezen feltételek hiánya, vagy nem kielégítő volta az enzim csökkent működését, vagy teljes hatástalanságát vonhatja maga után. Azt már teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy táplálkozásunk során nagy fgyelmet kell fordítani a megfelelő mennyiségű és összetételű enzim bevitelére. Ebből a szempontból a zöldárpa esszencia kitűnő enzim-forrásnak bizonyult. A zöldárpa az előbbiekben részletezett öt esszenciális anyagot épp a szervezet számára kívánatos arányban, természetes egyensúlyi állapotban tartalmazza, így azok a táplálkozással a szervezetbe kerülve valóban a rendeltetésüknek megfelelő hatást fejtik ki. Testünkben ezek a tápanyagok kölcsönös függőségben, rendkívül bonyolult feltételrendszer szerint működnek együtt, s minden egyes összetevő hatékonysága az összes többi jelenlététől függ. Az enzimek esetében például, egyik sem tudja kifejteni hatását bizonyos ásványi anyagok – pl. vas, réz, cink, nátrium – jelenléte nélkül. Összességében az emberi szervezetben található – jelenleg ismert – 3000 és még néhány száz különféle enzim csak abban az esetben képes a test összes működését harmonikusan összerendezett formában biztosítani, ha minden szükséges ásványi anyag épp a kellő mennyiségben és arányban áll rendelkezésre.
Az emberiség általános egészségi állapota egyre inkább indokoltá teszi, hogy az orvostudományban a súlypont a gyógyításról a megelőzésre tevődjön át.
Az élő szervezetben, a sejtekben, az emésztő traktusban és más szervekben, szervrendszerekben egyidejűleg rengeteg építő és lebontó folyamat zajlik. Normál körülmények között ezeket a folyamatokat az enzimek irányítják és szabályozzák. Táplálékunk lebontásához és megemésztéséhez enzimekre van szükség. Ugyanígy a tüdőben végbemenő gázcserénél az oxigén vérbe juttatása és leadása a test minden sejtjének, elképzelhetetlen lenne az enzimek közreműködése nélkül. Ha elvágjuk a kezünket, enzimek sietnek segítségünkre a vérzés elállításához és új hámsejtek képzéséhez. Enzimek nélkül nem lennénk képesek megmozdítani kezünket vagy lábunkat, sőt még a gondolkodás folyamatában is szükségünk van rájuk.
4. Ételed legyen a gyógyszered
A zöldárpa, mint „gyógyélelmiszer”
Az emberiség általános egészségi állapota egyre inkább indokolttá teszi, hogy az orvostudományban a súlypont a gyógyításról a megelőzésre tevődjön át.
A zöldárpa kivonatnak éppen a megelőzésben van bizonyítottan nagy jelentősége.
A továbbiakban megvizsgáljuk, hogyan fejti ki a zöldárpa gyógyszertani hatását már kialakult beteg¬ségek: cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség, gyomorfekély és hasnyálmirigy gyulladás esetén. Bár a zöldárpa valójában nem tekinthető gyógyszernek, csupán egy nagyon egészséges, természetes tápláléknak, mégis számos betegség esetén gyógyító hatással bír, s meggyőződésem szerint képes meggátolni a rákos sejtek kialakulását, növekedését.
A bőr, mint egészségünk tükörképe
A bőr és szépség – elválaszthatatlan fogalmak. El kell ismernünk, hogy az arc szépsége igen nagymértékben függ a bőr állapotától. Ennek tudatában manapság a fiatal nők szinte napi rendszerességgel használnak bőrradírt és különféle hasonló kozmetikumokat, hogy helyreállítsák, vagy megőrizzék bőrük frissességét, hamvasságát, épp abban a korban, amikor a természet amúgy is elhalmozza őket szépséggel és bájjal. Sokkal hasznosabb lenne, ha e fatal hölgyek nagyobb gondot fordítanának a külső és belső egészségre, bőrük természetes táplálására. A krémek és a külsőlegesen alkalmazott bőrgyógyászati szerek időnként jótékony hatásúnak bizonyulnak, de a hosszú távú megoldást a kínai orvostudományban „legmagasabb szintű gyógyszernek” nevezett egészséges táplálkozás jelentené.
Egészségünk fenntartása érdekében a legfontosabb tényező, amire szükségünk van, olyan táplálék, amely gazdag azokban az ásványi anyagokban, enzimekben és vitaminokban, melyek a belső szervek és a bőr sejtjeinek felépítéséhez, megújításához szükségesek. Erre a célra leginkább a zöld színű zöldségek és főzeléknövények a legalkalmasabbak. S e kategórián belül is kiemelt helyet foglal el a zöldárpa, valamint – értékes ásványi anyagok tekintetében – a tengeri hínár és moszat.
A sejtek öregedésének lassítása antioxidánsok segítségével
   Az anyagcsere folyamatok során az oxigén veszélyes hatású, aktív formái alakulnak ki, ezek a szuperaktív oxigéngyökök (szabadgyökök), melynek igen erős oxidáló hatása a sejtek felbomlását eredményezheti. Szerencsére az élő szervezetben jelenlévő SOD (szuper oxid dizmutáz) enzim alkalmas az aktív oxigén megkötésére.
Ezzel szemben a zöldárpa esszencia – eddigi ismereteink szerint – egyike a leggazdagabb természetes SOD enzimforrásoknak, melyből e létfontosságú anyaghoz a káros mellékhatások veszélye nélkül hozzájuthatunk.
Fogyókúra zöldárpával
Korunkat a magas kalóriatartalmú táplálkozás jellemzi, igen nagy mennyiségben fogyasztunk olajat, zsírt, hántolt rizst, fehér kenyeret, fnomított fehér cukrot, melyet szervezetünk nem képes teljes mér¬tékben elégetni. Az égési folyamat során ezek a kalóriadús táplálékok – jó esetben – nagyrészt vízzé és széndioxiddá alakulnak, amelyek távoznak a szervezetből. A tápanyagok tökéletlen elégetése miatt, a maradék lebontatlanul, zsír formájában raktározódik el a zsírsejtekben.
Az égési folyamatot a cytochrom oxidáz enzim segíti elő, amely a „barna sejtek” (egyfajta zsírsejt) mitokondriumaiban található. Az ásványi anyagok és vitaminok nagyon fontos szerepet játszanak a zsíranyagcsere és a mitokondriumok működésének elősegítésében.
Tapasztalataim szerint a legjobb testsúlycsökkentő módszer a szervezet enzimműködéseinek aktivizálása, amely a „barna sejtek” működésére, és az egész zsíranyagcserére serkentőleg hat. A zöldárpa rendkívül gazdag esszenciális enzimekben, ezért a zöldárpa készítmények rendszeres fogyasztása sokkal egyszerűbb és „fájdalom mentesebb” megoldást kínál, mint a kampányszerűen végzett, több hetes éhezéssel járó fogyókúra, s emellett eredménye hosszú távon megtartható.
A zöldárpa kivonat nem tekinthető egy elhízás elleni csodaszernek, s nincs is rá semmi garancia, hogy szedése azonnali fogyáshoz vezet. Hiába szeretnének a fogyókúrázok könnyedén, gyorsan, csodával határos eredményt elérni, idővel kénytelenek elismerni, hogy nem kerülhetik el étrendjük gyökeres átalakítását – a zsír, keményítő és cukor fogyasztás mérséklését –, és mindennapi életükbe a rendszeres testmozgás beiktatását. Ha még emellett napi háromszor egy teáskanálnyi zöldárpa kivonatot fogyasztanak, örömmel fogják tapasztalni súlyuk fokozatos csökkenését.
A lipáz nevű enzim lebontja a testszerte felhalmozódot zsírt a szövetekből
A zöldárpa, mint a leglúgosabb élelmiszer, semlegesíti a testfolyadékok savasságát, és ezzel egyidejűleg serkenti a pajzsmirigy működését, hormonelválasztását. A zöldárpa kivonat alkalmazása mellett tanácsos lenne a szervezetet – tengeri alga vagy egyéb táplálék útján – természetes jódhoz juttatni, hiszen a pajzsmirigy hormontermeléséhez ez elengedhetetlenül szükséges.
A zöldárpa kivonat a hormontermelés szabályozásán felül rendkívül gazdag enzimtartalmánál fogva is segíti a fogyókúrát. Például a lipáz nevű enzim lebontja a testszerte felhalmozódott zsírt a szövetekből. Egyéb enzimtartalma, mely az életfunkciók szabályozásához szükséges, a belekből közvetlenül felszívódik, s hatását azonnal kifejti. Ha szervezetünk minden funkciója megfelelő mértékben, kiegyensúlyozottan működik, az elhízásnak még a lehetősége is ki van zárva.
A zöldárpa, a leghatékonyabb lúgosító élelmiszer
Böjt zöldárpa kivonattal
A böjt egy nagyon hasznos és egészséges dolog, de a fzikai erő megtartása és a szervezet működé¬sének szinten tartása miatt nagyon fontos a fehérjék, ásványi anyagok és vitaminok pótlása. Kiválóan alkalmas erre a célra a zöldárpa kivonat, amely a szervezet számára szükséges anyagokat épp a megfelelő arányban tartalmazza. Ha a böjt ideje alatt változatlanul zajló anyagcsere folyamatok ásványi anyag igényét zöldárpa kivonattal kielégítjük, ezúton elkerülhetjük a böjttel együtt járó veszélyek, hiányállapotok kialakulását.
Zöldárpa székrekedés ellen
Manapság is érvényes az a régi nézet, hogy a jó evés, alvás és ürítés az egészség három legfontosabb mutatója. Ezek bármelyikének hosszabb távú problémája betegségek kialakulásához vezethet. Az emberek igen nagy hányadánál, s ezen belül is főleg a nők körében jellemző, hosszú évek óta fennálló székrekedést a legtöbben elfogadott tényként kezelik, amellyel együtt kell élni, s valós veszélyeit nem ismerve, meg sem próbálnak változtatni rajta. A pangó széklet felfúvódáshoz és a hasban állandósult nyomásérzethez vezet, mellyel együtt jár az étvágytalanság kialakulása. A pangó székletből felszívódó méreganyagok fejfájást, szédülést okoznak, s e tünetek már a pihentető alvást is befolyásolják. Nem csoda hát, hogy mindezek általános fáradtsághoz, kimerültséghez, akár mentális problémákhoz is vezetnek.
Ez az az állapot, amikor a vízben feloldott zöldárpa kivonat hatékony segítséget nyújt. Hatóanyagai elősegítik a bél normális mozgásainak visszaállítását, és erősítik a széklet ürítésében résztvevő izmokat.
A negyven év feletti emberek körében gyakori krónikus székrekedés összefügg a vastagbél csökkent perisztaltikájával, és az egész test izomzatának gyengülésével. Amint korábban erről részletesen szóltam, a zöldárpa kivonatban nagy mennyiségben található kálium rendszeres bevitele megelőzi a bélmozgások és az általános izomerő gyengülését.
A nagy mennyiségű kálium aktiválja a bélmozgást.
Zöldárpa a vérszegénység felszámolásában
A vérképzéshez vas, réz és kálium ionokra, valamint fehérjére van szükség. Ezen ásványi ionok kellő számú jelenléte nélkül a szervezet nem képes hemoglobint előállítani, nem is beszélve a vérképzési folyamat vitamin – folsav – igényéről. Igen keveset teszünk egészségünkért, ha az amúgy
magas vitamin és ásványi anyag tartalmú táplálékot kizárólag feldolgozott, főtt formában fogyasztjuk. Például a vas a hő hatására vas-oxiddá alakul, mely igen nehezen szívódik fel a szervezetben.
Csak a szerves kötésű, illetve a két vegyértékű vas tud felszívódni a belekből
A vérszegénység gyógyítására régebben kizárólag szervetlen vaskészítményeket adtak, ma már tudjuk, hogy ez önmagában semmit sem ér. A zöldárpa kivonat a vasat szerves kötésben vagy két vegyértékű vas formájában tartalmazza, így az rögtön felszívódik a belekből, s vele együtt a szervezetbe kerülnek mindazok az ásványi anyagok és vitaminok, melyek az egészséges vérképzés elengedhetetlen feltételei.
A klorofll csodálatos dezodoráló hatása
A kellemetlen testszag és a rossz lehelet sok ember életét megkeseríti. Milyen elkeserítő, ha egy csók, amely két ember kapcsolatának szorosabbra fűzésére hivatott, falat emel közéjük, s éppen elhidegülésük irányába hat.
Nem kívánok részletekbe bocsátkozni a kellemetlen szájszag számtalan okát, és az adott betegségek gyógyítását illetően, hiszen ezek a panaszt csak hosszabb idő elteltével szüntetik meg, s a fenti példánál maradva ennél sürgősebb megoldásra van szükség.
Fizikai erő és egészség, mint a potencia alapfeltételei
A szexuális szabadság világszerte nagyobb, mint valaha eddigi történelmünk során. Bár a szexuális élet kérdéseivel kapcsolatban állandó információözönben élünk, mégis egyre több fatalember panaszkodik csökkenő szexuális képességekről, sőt impotenciáról.
Mit sem segít ezen a médiákból ránk zúduló szexualitással kapcsolatos információáradat, sőt még fokozhatja is az elégedetlenséget, mely végül sok esetben váláshoz vezet.
Érdemesebb lenne megszívlelni a szexuális zavarokkal foglalkozó szakemberek tanácsát, akik szinte egyhangúan állítják: a szexuális képességek javításának alapja a fizikai erő és az egészség helyreállítása. S itt jut kiemelkedő szerep ismét a zöldárpa esszenciának, mely hatóanyagainak gazdag tárházával elősegíti az egészség megőrzését vagy visszaállítását, s ezen keresztül – indirekt módon – potencianövelő szerként is hat.
Zöldárpa a stressz leküzdésére
A váll- és hátmerevség, valamint a lumbágó állandóan visszatérő problémák, s az emberek egyre szélesebb körét érinti. Talán ez az oka annak, hogy a szauna és a masszázs oly nagy népszerűségnek örvendenek.
A fenti panaszok kialakulásának legfőbb oka a lelki stressz, valamint a táplálkozásban a savas ételek túlsúlya. A savas táplálékok a szervezet általános elsavasodását, például tejsav felhalmozódását vonják maguk után. Az izmokban a tejsav kölcsönhatásba lép a fehérjékkel, és tejsavas fehérjéket képez, melyek a szövetekben lerakódnak. Ezeket említjük savas lerakódásokként. Ha ez a folyamat állandósul, eredményeképpen fájdalmas vállmerevség, lumbágó vagy köszvény alakulhat ki.
Az ilyen panaszoktól szenvedőknek ajánlatos napi programjukba rendszeres, de mértékletes testmozgást beiktatni, s emellett a táplálkozásban előnyben részesíteni a lúgosító hatású nyers zöldségeket, melyek a szervezet anyagcseréjét kedvezően befolyásolják. Ezek fogyasztása megtisztítja és felfrissíti az egész testet, s ezzel együtt javítja a keringést. A napi stressz különféle relaxációs módszerekkel történő feloldása is csak alacsony savtartalmú, inkább lúgosító hatású táplálékok fogyasztása mellett lehet sikeres.
A táplálkozás hatása az allergiára és az asztmára
Az emberi test egy csodálatos szerkezet, s ha nem akadályozzuk, tökéletes önszabályozása révén képes megvédeni önmagát a külső ártalmaktól, amint azt az alábbi példa érzékelteti. Ha egy sterilizálással tartósított készételt felbontunk, majd néhány másodperc után ismét lezárjuk, és szobahőmérsékleten tartjuk (23 °C), rövidesen tapasztalni fogjuk, hogy igen nagy mennyiségű baktérium szaporodott el benne. De honnan ez a sok baktérium? Természetesen a levegőből, melyben állandóan megszámlálhatatlan mennyiségű és fajtájú káros baktérium és gomba van jelen. De legalább ilyen nagy mennyiségű és változatosságú kártékony baktérium és gomba található egy átlagos hosszúságú köröm alatt, s a nyálkahártyákon is, mégsem vezetnek feltétlenül betegséghez. Sőt még baktérium fertőzés esetén is egyesek megbetegszenek, mások viszont nem. Ugyanez a kettősség fgyelhető meg a légszennyezés és az allergiás megbetegedések viszonylatában is. Egy allergiára hajlamos ember természetes módon egé¬szen másképp reagál a szennyezett levegőre, mint egy makkegészséges. Ugyanakkor egy tiszta levegőjű környezetben egészségesnek mondható személy is tapasztalhat különféle kellemetlen tüneteket szennyezett levegő hatására, de ez még közel sem tekinthető betegségnek.
Ennek tükrében beláthatjuk, hogy ha már nem lehetünk hatással tágabb környezetünk alakítására, tegyük ezt meg saját magunkkal, hiszen egy erős szervezet könnyedén dacol a mostohább körülményekkel is. Testünk külső-belső megerősítésének, sejtjeink aktív működésének egyik alapfeltétele a kiegyensúlyozott táplálkozás.
A szervezet elsavasodása és az allergia összefüggése
A mellékvesekérgi hormonok szedése a betegségeket krónikussá teszik
Az allergiás problémák egyre inkább krónikus betegségnek tekinthetők, s a tradicionális orvostudomány sok esetben tehetetlennek bizonyul. A leggyakoribb allergián alapuló betegségek például a csalánkiütés, a tüdőasztma, s vele együtt a gyermekkori asztma is, valamint az atópiás dermatitis néven ismert krónikus ekcéma, az akut ekcéma, a szénanátha, a reuma stb.
Az allergiás megbetegedések hátterében a szervezetnek egyes allergénekre adott téves immunválasza áll, de kialakulásának eredendő okát még nem sikerült teljes mértékben tisztázni, s ennek megfelelően továbbra sem áll rendelkezésre az oki kezelés feltételeit mindenben kielégítő, átfogó gyógymód.
Mindenesetre, nagyszámú kísérlet bizonyította, hogy az allergiás betegek vérének kémhatása – kevés kivételtől eltekintve – savas.
Az allergiás megbetegedések gyakran együtt járnak a mellékvesekéreg csökkent hormontermelé¬sével. Egy egészséges szervezet ellenáll a kívülről érkező irritáló hatásoknak, és képes megszüntetni az
ezek okozta tüneteket. Allergiás betegség esetén ez a védőfunkció nem működik megfelelően, ezért került sor régebben a mellékvesekérgi hormonok pótlására.
Az allergiás betegségek gyógyításának egyik legfontosabb kiindulópontja, hogy a mellékveséket és a többi belső elválasztású mirigyet olyan állapotba kell hozni, hogy képesek legyenek az anyagcsere folyamatokat automatikusan a normál szintre visszaállítani. Ennek érdekében nagyon fontos az ásványi ionok sejtszintű egyensúlyának helyreállítása, amely a teljes enzimrendszer tökéletes működésének egyik feltétele. Emellett kiemelt fgyelmet érdemel a testfolyadékok állapotának ellenőrzése.
Az allergiás betegségek végleges meggyógyítása nem egyszerű feladat, ennél sokkal könnyebb lenne némi odafgyeléssel megelőzni kialakulásukat. E téren az egyik legfontosabb teendő a táplálkozás során a lúgosító ételek túlsúlyának megteremtése, melyben a zöldárpa esszencia, mint a leglúgosabb élelmiszer kiemelkedő helyet foglalhat el. S ami a legfontosabb, a zöldárpa, mint a megelőzés és az allergiák kezelésének egyik eszköze, semmilyen káros mellékhatással nem fenyeget.
Rövidlátás (myopia) és fogszuvasodás
A rövidlátók körében végzett vizsgálat rámutat az egyéni, alkati sajátosság, mint hajlamosító tényező fontosságára.
A kérdést a táplálkozás oldaláról vizsgálva rögtön kiderül, hogy az ásványi anyag – például kalcium – hiányos állapot, a retina és sclera (recehártya és ínhártya) elernyedéséhez, fellazulásához vezethet, melynek következményeként kialakulhat a rövidlátás.
Nem a nassolást kell tiltani a gyereknek, hanem megszoktatni, hogy mellé kellő mennyiségű gyümölcsöt is egyen.
A fogszuvasodás kialakulása szintén visszavezethető a kalcium és egyéb ásványi anyagok hiányára, melyek a fogat felépítő mész-komponens alkotóelemei, s ezek hiányában az törékennyé, merevvé válik.
A fogak épségét veszélyeztető másik tényező a cukor és édesség fogyasztás, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elfogyasztott édesség mennyisége és a lyukas fogak száma közel sem áll egyenes arányban egymással. Gyakran találkozunk olyan esetekkel, hogy a gyermek „nassolását” szülei szigorúan korlátozzák, és soha nem mulasztja el az azonnali fogmosást, mégis több lyukas foga van, mint a másiknak, aki egész nap csokit majszol.
Azok a szülők, akik tiltásokkal és állandó fogmosási kényszerrel próbálják megóvni gyermekük fogának épségét, mindössze egyetlen dologról feledkeznek meg – a nyers zöldségről.
Bármilyen óvintézkedést tesznek, az mindaddig eredménytelen marad, míg ugyanennyi energiát nem fektetnek a gyermek szervezetének megerősítésébe. Az a gyerek, aki bűntudat nélkül majszolhatta a csokit, s fogai mégis egészségesek voltak, minden bizonnyal legalább ennyi nyers zöldséget is kapott, s ennél fogva szervezete könnyedén megbirkózott az olykor káros anyagokkal is.
Az alkati adottságok, hajlamok már a magzati korban – az anyai szervezet mintájára – kialakulnak. Nagyon valószínű, hogy nemcsak a rövidlátó vagy lyukas fogú kisgyermek, de ugyanúgy anyukája is idegenkedik a nyers zöldségek rágcsálásától, így feltehetően mindketten híján vannak a létfontosságú ásványi anyagoknak.
Áldott állapot
A fejlődő magzatnak az anya a termőföld, aminek lúgosnak kell lennie
Régóta ismert tény, hogy a várandós anya táplálkozási módja meghatározó hatással van a születendő gyermek egészségi állapotára, szervezetének ellenálló képességére, sőt intelligencia szintjére és természetére is. Így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen táplálékot vesz magához a kismama, s vele együtt magzata.
Ha a kismama nem eszik elegendő lúgos élelmiszert, a születendő gyermek szervezete gyenge, s természete nagy valószínűséggel türelmetlen, izgága lesz.
Ugyanez az összefüggés fgyelhető meg a növények, jelen esetben a zöldárpa növekedésével kapcsolatban. Ha ugyanazokat a magokat különféle adottságú földbe, eltérő természeti körülmények között vetjük el, a fatal növények leveleinek beltartalmi értékei is eltérőek lesznek.
Kísérleteim során tapasztaltam, hogy a soványabb, alacsony ásványi anyag tartalmú földben nevelt árpa ugyancsak szegényebb lesz ásványokban. S a föld minőségének romlásával a növények levelének vitamintartalma is drasztikusan csökken. A fejlődő magzat számára az anya jelenti a termőföldet, így érthető, milyen óriási jelentőséggel bír az anya vitamin és ásványi anyagban gazdag táplálkozása, melynek kitűnő forrása lehet a zöldárpa kivonat.
A zöldárpa „gyógyszertani” hatásai
A cukorbetegség még a gyermekeket is érinti.
Kezdjük az ismertetést a cukorbetegséggel, melynek meggyógyítására mind a mai napig nem áll rendelkezésünkre specifkus gyógyszer. Régebben erre a célra szintetikus gyógyszereket alkalmaztak, de ezeket a szereket csakhamar betiltották, mivel májműködési zavarokat okoztak.
A manapság használatos egyetlen szer, amellyel a cukorbetegség karbantartható: egy inzulin tartalmú szintetikus hormonkészítmény, mely a hasnyálmirigy csökkent inzulin termelésének kiegészítésére szolgál. A mellékvesekérgi hormonhoz hasonlóan, a hosszabb időn keresztül szedett inzulin hatására tovább csökken a hasnyálmirigy működése. Kísérletek során kiderült, hogy az inzulin glykogen lebontó képessége nem kielégítő, ha a páciens vére túlzottan savas kémhatású. S ennek megfelelően, a vér lúgos állapota esetén az inzulin normál működése helyreáll. Az inzulinnal ellentétes hatású epinephrin hormon a mellékvesékben termelődik. Ha a vér savas az epinephrin nagymértékben növeli a vér cukorszintjét, de ha lúgos, akkor a hormon elveszíti hatékonyságát. A vér savasodása esetén a két ellentétes hatású hormon szinergistaként működve a vércukorszint növelését okozza, amely végül is cukorbetegséghez vezet. Ugyanakkor a vér lúgossága esetén csökken a vér cukorszintje, s a cukorbeteg páciens állapota javul. Fentieket fgyelembe véve világossá válik, hogy a testfolyadékok lúgossá tétele javítja a cukorbetegek állapotát, s ebben az ásványi anyagok, melyek a zöldárpa kivonatban rendkívül nagy mennyiségben találhatóak, kiemelkedően fontos szerepet játszanak.
Így érthetővé válik, miért ajánlom a cukorbetegeknek a zöldárpa kivonat rendszeres fogyasztását.
Agyvérzés, szív és májbetegségek
A magas vérnyomás kialakulása egyenes arányban áll a konyhasó fogyasztásával
Ismét meg kell vizsgálnunk az elfogyasztott nátrium és kálium mennyiségét – jelen esetben – a magas vérnyomás kialakulásával kapcsolatban. A témát leegyszerűsíthetjük a nátrium-klorid formájában elfogyasztott nátrium és a zöldségekből nyert kálium kérdésére.
Egy nemzetközi felmérés szerint a napi sófogyasztás egyes népeknél a következő:
Eszkimók 4 g
Marsall Szigetek 7 g
Egyesült Államok 10 g
Japán déli része 14 g
Japán északi része 26 g
Magyarország 30 g
A sófogyasztás növekedésével a magas vérnyomásos megbetegedések előfordulása is fokozatosan emelkedik: az eszkimóknál 0, míg Japán északi részén már eléri a 39%-ot. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a magas vérnyomásos megbetegedések száma a sófogyasztással egyenes arányban emelkedik.
Most emlékezzünk vissza arra a különbségre, melyet a magas vérnyomás és agyvérzés előfordulá¬sával kapcsolatban Akita és Aomori Tartományban végzett, előzőekben említett kísérletek mutattak. A Hirosaki Egyetem professzora, Naosuke Sasaki jelentése szerint, az Aomori Tartományban tapasztalt alacsonyabb vérnyomás értékeket az almában található kálium mellett, a mérsékeltebb sófogyasztás is indokolta. Kijelentése szerint: „a magas vérnyomás, egy olyan betegség, melyet az emberiség saját magának teremtett mértéktelen, ésszerűtlen táplálkozásával.”
Ennek tükrében a magas vérnyomás fizikai szintű gyógyításának legkézenfekvőbb módja a nátrium bevitelének korlátozása és a kálium szint növelése. Erre a célra a betegnek a káliumot kálium-klorid formájában adagolják, mely a belekben elősegíti a fekélyek képződését, s ráadásul nehezebben is épül be a sejtekbe. Az optimális megoldást ebben az esetben is a kálium természetes módon, élő élelem formájában történő bevitele jelenti.
Meg kell említenem ezzel kapcsolatban a konzerv és mirelit ételek problémáját, ahol a nyers ételekhez viszonyítva az eredeti kálium mennyiség a felére csökken, ezzel szemben a nátrium tartalom akár 10-30-szorosára is emelkedhet.
Megfelelő kálium szint = jól működő szív
A szív működése nagymértékben függ a szívizmon belül az enzimek aktivitásától, s ehhez a megfelelő mennyiségű kálium jelenléte nélkülözhetetlen. Szívinfarktus során a szívizomból nagy mennyiségű kálium szabadul fel, s a szívműködés jelentősen romlik.
Ugyanez zajlik le komolyabb stressz hatására a testfolyadékokban. A hipofízis és a mellékvesekéreg működése automatikusan fokozódik, s ezzel növekszik a mellékvesekérgi hormonok elválasztása, mely a stressz tünetek feloldására hivatott. Ezzel egy időben drámai változás következik be az anyagcsere folyamatokban, mely kihat a nátrium-kálium arányra, s kálium hiányt eredményez.
Napjainkban az orvostudomány nagy fgyelmet szentel a kálium hiánnyal összefüggő anyagcsere¬zavarok okozta betegségeknek. Például klinikai tapasztalatok szerint, szívizom-működési zavarokkal küzdő betegek, akik a digitalis (gyűszűvirág) kivonat – egy erős hatású szíverősítő gyógyszer – után
semmilyen kedvező állapotváltozást nem tapasztaltak, a kálium adagolása következtében gyorsan javulni kezdtek. A kálium néha hatékonyabb a szívgyógyszereknél. A szívinfarktus a közép- és idősebb korosztálynak is különösen azokat a képviselőit érinti, akiknek életéhez hozzátartoznak a bőséges lakomák, s az állandó stresszes állapot. Mi több, a stressz maga is káliumcsökkentő tényezőt jelent a szervezetnek. A zöldárpa esszencia a szervezet lúgosítása, az érfalak lerakódásainak lebontása, az anyagcsere normalizálása, s a kálium bőséges pótlása révén segít megelőzni a szívbetegségek kialakulását. A zöldárpa kivonat kálium tartalmánál fogva javítja a szívizomzat állapotát, így a már kialakult szívbetegség esetén is érdemes fogyasztani.
A zöldárpa megelőzi a koleszterin felhalmozódását
A magas és alacsony vérnyomás közvetlenül összefügg valamilyen szív- és érrendszeri működési zavarral. A magas vérnyomás egyik tipikus kiváltó oka az érfalakon lerakódott koleszterin. A koleszterin felesleget elsődlegesen a túlzott zsírfogyasztás, s annak elégtelen lebontása okozza. Ezzel kapcsolatosan a zöldárpa esszenciát, mint megelőző tényezőt kezelhetjük, s az érfalakon már lerakódott koleszterin esetében pedig lebontó hatása érvényesül.
Magas vérnyomású egyének gyakran panaszkodnak hasi teltség érzésről. A zöldárpa kivonat jelentősen javítja a bél perisztaltikáját, segítve ezáltal a salakanyagok ürülését. Ha a belekben pangó, erjedő tartalomból mérgező anyagok szívódnak fel a vérbe, ezek jelentősen rontják az érfalak, különösen a hajszálerek állapotát. A bélsár megfelelő ütemű ürülésének biztosításával kizárhatjuk ezt a nemkívánatos hatást.
A gyökeres megoldás: az anyagcsere helyreállítása
Az anyagcserével összefüggő betegségeket tehát önmagukban nem lehet meggyógyítani, az egyetlen megoldás a régen kisiklott anyagcsere jó mederbe terelése, s ennek egyik kitűnő elősegítője a zöldárpa kivonat. Tetemes fehérjetartalmánál fogva hatékony kiegészítője lehet a nephrozisos beteg fehérje-gazdag étrendjének, gazdag enzim készlete pedig elősegíti a vérben felhalmozott zsírok gyorsabb lebontását.
A gyomorsavtermelés szabályozása zöldárpával
A zöldárpa szabályozza a túlzot gyomorsav termelést, amit legtöbb esetben stressz okoz
A gyomorhurutot a gyomorsav termelés zavarai váltják ki, melynek tünetei lehetnek: gyomorsav túltengés, kevés gyomorsav vagy az elválasztás teljes hiánya. Az alkohol és kávéfogyasztás, valamint a dohányzás a gyomorsav csökkent elválasztását eredményezi.
A lelki terhek, a tartós stressz szintén hozzájárulnak a gyomorbetegségek kialakulásához. A gyomorsav túltermelés vagy a savhiány kezeletlen esetben gyomor- vagy nyombélfekélyhez vezethet.
Ne feledkezzünk el arról, hogy a tartós stressz, amely általában a gyomrot is károsítja, jelentős kálium veszteséget okoz a szervezetnek. A zöldárpa egyrészt szabályozó hatást gyakorol a gyomorsavtermelésre, másrészt bőségesen pótolja a stresszhatásra elveszített káliumot.
A teljes gyomorsavhiányos állapot, melynek gyakorisága korunkban egyre növekszik, sokkal veszélyesebb, mint a savtúltengés. Azon túl, hogy hatására különféle belső szervekben (például epehólyag-vagy hasnyálmirigy) gyulladások léphetnek fel, megállapították, hogy tartós fennállása rák kialakulásához vezethet.
A gyomorban és a belekben az ásványok, enzimek és a klorofll összhatása érvényesül
Savtúltengés esetén a farkasétvágy és étvágytalanság rapszódikusan váltakozik, kísérő tünetként fejfájás és esetenként hasmenés is előfordul. Mivel a zöldárpa esszencia visszaállítja a gyomor és a bélrendszer normál működését, javítja az emésztést, használata mellett igen gyorsan visszatér az étvágy, s a kellemetlen tünetek elmúlnak. Gyomorpanaszok esetén igyunk meg minél előbb egy pohár vízben oldott zöldárpa port. Ásványi anyagai helyreállítják a sejtekben az egyensúlyi állapotot, enzim tartalma pedig biztosítja a normál szervfunkciók fennmaradását. Gyulladások esetén pedig klorofll tartalmának gyulladáscsökkentő hatása érvényesül.
Nőknél igen gyakori a gyomorsüllyedés, melyet többek között a hasizmok gyengesége okoz. Általános terápiaként haskötő viselését szokták javasolni, pedig a hasizmok megerősítése végérvényesen megoldaná a problémát. Amint az előzőekben már említésre került, az izmok normál működéséhez nagy mennyiségű káliumra van szükség.
Ez az a pont, ahol a zöldárpa esszencia ásványi anyag tartalma előmozdíthatja a gastroptosis gyógyítását. Az izomerő növelése csak a szükséges ásványi anyagok, elsősorban kálium pótlása után lehetséges, ezután következhetnek a hasizmokat megerősítő tornagyakorlatok.
Májgyulladás és májzsugor
Kolin – természetes formában a májbetegségek ellen
Legterjedelmesebb szervünk a máj, amely több mint 500 különféle életfolyamatban vesz részt, például elősegíti az emésztést, tápanyagokat tárol, méregteleníti a szervezetet stb. A máj egy rendkívül szívós szerv, kisebb problémák esetén semmilyen tünettel nem jelez, s amikor már érzékelhető a baj, gyakran túl késő, nincs segítség. Ráadásul a máj esetén igen kevés specifkus gyógyszer áll rendelkezésre, ezért tekintjük a májbántalmakat igen súlyos betegségnek.
Az emberek nagy része nincs ennek tudatában, s életük folyamán hatalmas zsírraktárrá alakítják májukat, mely egy ideig zokszó nélkül tűri a terhelést, majd kompenzáció-képtelenségét májgyulladás és májzsugorodás formájában jelzi.
Az utóbbi évtizedekben már kereskedelmi forgalomban is kaphatóak azok a kolin tartalmú készítmények, amelyek hatékonyan megelőzik a máj elzsírosodását, ugyanerre a célra egy bőséges, természetes kolin forrás is rendelkezésünkre áll – a zöldárpa.
Zöldárpa kivonat a rákos sejtek ellen
A zöldárpa esszenciával kapcsolatos kutatásaim során bebizonyosodott, hogy a kivonat alkalmas a rákos sejtek elpusztítására. Állatkísérleteim során rákos sejteket juttattam egerek egy csoportjának hasába. Ezután két részre osztottam őket, a kísérleti csoportot zöldárpa esszenciával kezeltem, míg
a kontroll csoport nem kapott a kivonatból. Számomra is meglepő volt az a gyors javulás, melyet a kísérleti csoport tagjainál megfgyeltem.
Ezután következett annak az összetevőnek a meghatározása, amely az esszencia rák ellenes hatását előidézte. Hosszas kísérletezés eredményeként sikerült izolálni egy SOD (Superoxid dizmutáz) enzim tartalmú, vízben oldható fehérjét, amely képes megakadályozni a rákos sejtek fejlődését, burjánzását. Később kezembe került egy 1978-as tanulmány, amely a rák kialakulásának okával és lehetséges gyógyításával foglalkozik, s hitelt érdemlően bizonyítja az enzimek, főként a SOD hatását.
Kataláz, kulcs a rák titkának megfejtéséhez
A normál sejtektől eltérően a rákos sejtek anaerob módon élnek, vagyis nem vesznek fel oxigént sem a levegőből, sem a vérből, az anyagcseréjükhöz szükséges energiát saját sejtjeikből nyerik. Míg az egészséges sejtek növekednek, osztódnak, ismét növekednek, elöregszenek és elpusztulnak, addig a rákos sejtek semmi egyebet nem tesznek, mint rendkívül gyorsan növekednek. Mivel a rákos sejtek energetikai anyagcsere folyamatai egészen különlegesek, nincs szükségük katalázra.
Ezt a tényt használják ki a rákterápiában szokásos sugárkezelések során. Amikor az emberi szervezetet röntgen-sugárzás éri, ennek hatására hydrogen-peroxid keletkezik. Az egészséges sejtekben a kataláz azonnal működésbe lép, s lebontja azt vízre és oxigénre. Ezzel szemben a rákos sejtek, melyek alig tartalmaznak katalázt, nem képesek lebontani a hydrogén-peroxidot, s jó esetben elpusztulnak tőle.
Összefoglalva
Az egyetlen dolog, mely az összes betegség meggyógyítására képes, maga az emberi test, melyet az elme s a lélek vezérel. Nekünk kell megtalálnunk saját magunk számára a gyógyulás útját, senki sem lehet ránk oly nagy hatással, mint saját hitünk és elvárásunk. Segítségünkre lehetnek ebben a tiszta, természetes táplálékok, az egészségi állapotunkhoz való tárgyilagos hozzáállás, mely távol tart bennünket a szervezetünkre romboló hatással bíró megrögzött, rossz szokásoktól.
Úgy vélem a zöldárpa esszencia nyilvánvaló hatékonysága, s a róla szóló tudományos kutatások érzékeltetik, milyen messzire tévelyedtünk el az egyszerű, tiszta, a természet törvényei által vezérelt élettől.
„A természet receptúrájához se hozzáadni, se abból elvenni nem szabad.” – Jakab István
„Az emberek az istenekhez fohászkodnak egészségért – és nem ismerik fel,
hogy birtokukban áll az ehhez szükséges hatalom.” – Démokritosz
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Tetejére görgetés