Kombucha a csodálatos gomba - Harald W. Tietze

 Mi is az a Kombucha?
Honnan származik a Kombucha-gomba, ami nem is gomba?!
   Senki sem tudja pontosan, hogy valójában honnan is származik, hogy Kínában, Koreában vagy Japánban erjesztettek-e először a gombával, de az bizonyos, hogy legalább kétezer éve áll az egészség szolgálatában.
A név eredete valószínűleg japán lehet, a „kombu” barna algát, a „cha” pedig teát jelent. Már a Tsin-dinasztia uralkodása idején, i.e. 221-ben ismert volt és örök életet adó csodálatos erővel rendelkező italként tisztelték.

„Örök életet adó” csodálatos ital.”

Érdekes tény, hogy a Kombucha legtöbb neve tartalmazza a gomba szót, holott valójában ez nem is egy gomba. A Kombucha gomba név nem egy botanikai meghatározás. A Kombucha való-jában nem csak egy gomba. Ez egy zuzmó, ami gomba és alga szim-biózisából kialakuló ősi életforma. Nem egy fajhoz tartozó egyed. A szimbiózisból mind a két faj „előnyt kovácsol” magának, pozitív életfunkciókat hasznosítva maga számára.
A zuzmókat tartják az emberek legrégebbi ételének és gyógyító eledelének. Ezek a figyelemreméltó növényi organizmusok 2,5 milliárd évvel ezelőtt fejlődtek ki. Kezdődött a tengeri ősi algákkal, amelyek élettere az óceánra korlátozódott. Amikor kikerültek a szárazföldre, egy társra volt szükségük, amelyre a gombákban leltek. Kialakítottak egy kölcsönös függőséget és egy egységbe tömörültek, a zuzmóba. Csak ebben a formában voltak képesek a túlélésre. Az alga ellátta a gombákat szerves táplálékkal, szénhidrátokkal fotoszintézisük révén. A gombák pedig a víztartály szerepét játszották, ami tele volt létfontosságú ásványi sókkal, hifafonalaikkal védő és támasztó szerepet betöltve a földi életmódhoz való alkalmazkodásban.
A Kombuchában található egyéb baktériumok és alkotóelemek

A Kombucha számos baktériumnak is élőhelyet ad a speciális élesztőgombakultúra mellett. Az élesztők megerjesztik a cukrozott teában lévő cukor molekulákat és előállítják számunkra ezt az igen értekes, ásványi anyagokban, enzimekben gazdag gyógyitalt.
Fontos összetevője a Kombuchának a trópusi élesztő a Schizo-saccharomyces pombe, Saccaromycodes ludwigii, Pichia fermentans, a hasadó élesztők közül a Mycoderma és a Torula. A szimbiózishoz társuló baktériumok között az egyik legfontosabb az ecetsav-baktérium látszik (Acetobacter xylinum), amely cellulóz bontására képes.
A jó kombucha italban legalább nyolcféle szervezetbarát élő mikroorganizmus található, tele szervezetbarát biokomplexekkel.
Manapság rengeteg konzervet fogyasztunk, főzünk mikrohullámú sütővel és más eljárásokkal is elroncsoljuk az élő energiákat ételeink-ben. Emésztésünk szempontjából nagyon fontos, hogy élő mikroorganizmusokat és baktériumokat fogyasszunk (bár ez a gondolat nem igazán rokonszenves). Azonban ezek nélkül a nagyon kicsi mikroorganizmus segítők nélkül, sem a növények, sem mi nem maradhatnánk életben. Például, kb. 250 millió baktérium dolgozik egy gramm jó minőségű kerti talajban. Bor és sajt nem létezhetne mikroorganizmusok nélkül. Kész csoda, hogy ezek a láthatatlan segítők milyen könnyen adaptálódnak. Úgy tűnik, elég jól elviselik, hogy több, mint 3000-féle élelmiszer-adalékkal bombázzuk őket.
Az emberi szervezet sajnos nem tolerál ilyen jól, amint tapasztaljuk ezt a rengeteg újonnan kialakuló allergiás és egyéb immunbetegsé-geket.

A kombucha hatásai

   Életfolyamatai által sok szerves molekulát: enzimet, aminó-savat, vitamint, fontos polyszacharidot stb. termel, amely nagyon fontos természetes tápanyaga az emberi szervezetnek.
Körülbelül 60 évvel ezelőtt egy japán hölgy Kirgiziába látogatott, és megdöbbentette, hogy mennyi 100 év fölötti egészséges embert talált. A japán hölgyet lebilincselte ez és megpróbálta megfejteni a titkát annak a nyolcvan év fölötti asszonynak, akinek az arcán alig talált ráncot. Kiderült, hogy majdnem minden családban fatal és öreg egyaránt naponta fogyaszt legalább három deci Kombucha-teát.
Meg kell jegyezni, hogy Kirgiziában a rák és a magas vérnyomás ismeretlen. Abból a célból, hogy ő is készíthessen ilyen teát, a japán hölgy megszerezte a szükséges speciális élesztő gombákat és a használati utasítást. Elvitte Japánba a beszerzett gombát és elkezdte tenyészteni őket, adott a barátainak, és ők is továbbadták.
Japánban a Kombucha gyorsan tért hódított, s miután bekerült a TV és a rádió programjaiba, több mint egymillió ember fogyasztotta. Eljutott Tajvanra, majd Hong-Kongba és napjainkban lehetünk tanúi világméretű elterjedésének. Ahová eljutott, mindenhol nagy megbe-csülésnek örvend.

A legfontosabb hatóanyagok és hatásaik

Az élesztőgombák által termelt vegyületek hatása teljes körű, mivel az egész szervezetbe eljutnak és kifejtik jótékony hatásukat.
Tejsav: a belek pH-jának fontos szabályozója.
Dextrogyral: rákellenes vegyület. A kötőszövetnek van rá szüksége, hogy a rákos burjánzást megakadályozza. A papayás Kombucha teában megtalálható még a longicin és a goniothalamicinone, ezek a rákos sejtek bizonyos csoportjainak szelektív sejtmérgei, a hasnyál-mirigy rákos megbetegedése esetében például milliószor hatékonyabb, mint a jelenleg használt adriamycin.
Glükoronsav: a máj fő méregtelenítője, amely a májban hozzákap-csolódik a szervezet számára káros mérgekhez, legyen az környezeti vagy metabolikus eredetű. Ha a mérgek egyszer már hozzákapcso-lódtak a glükuronsavhoz, akkor már nem kerül vissza a szervezetbe, hanem kiválasztódik a vizelettel és verejtékkel. Egy megfelelő mennyiségű glükuronsavat termelő egészséges máj kritikus állapotba kerül, ha hirtelen a környezetből vagy a dohányzás, szeszes ital, antibiotikumok, kábítószerek, gyógyszerek lebontása során nagyobb mennyiségű mérget kap feldolgozásra.
Akárhogy is nézzük, fájdalmasan nyilvánvaló, hogy a máj méregtelenítését a modern életvitel mellett támogatni kell. Ebben pedig a kulcsszerepet játszó glükuronsav pótlása áthidalhatatlannak tűnik. A Kombucha pótolhatatlannak látszik ennek a kérdésnek a megoldásában, ugyanis egy liter Kombucha teában a glükuronsav és származékainak a mennyisége meghaladja a 25 grammot. Ez az eddig ismert legmagasabb érték a természetes élelmiszerek között. Vagyis: méregtelenítésre a legjobb.
Laurinsav: az egyik legerőteljesebb közepes láncú triglicerid, ami a Kombuchában is megtalálható. Az emberi vagy állati testben monolauránná alakul át, egy vírus-, baktérium-, és protozoaölő monogliceriddé, amelyet az emberi és állati szervezet többek közt a HIV, a herpesz, az infuenza, a patogenetikus baktériumok elpusztítására használ fel. Az általa inaktivált mikroorganizmusok közé tartoznak a baktériumok, élesztő-, és egyéb gombák, valamint burkolt vírusok.
Más tanulmányok a szabad laurinsav antimikrobális hatását is kimutatták.
Szintén nagy mennyisében található az anyatej telített zsírjaiban. Ismeretes, hogy az anyatej alapvető immunológiai védelmet biztosít a kisgyermekek első életévében. Az anyatejen kívül a természet másik bőséges laurinsav-forrása a kókuszolaj. Manapság ígéretes kutatások folynak a laurinsav HIV vírus elleni kedvező hatásának vizsgálatában, és nemrégiben indítottak egy újabb kutatást a SARS vírussal kapcsolatban.
Hyaluronsav: az immunválaszok szabályozásának magasszintű képviselője. Először a szem csarnokvízéből különítették el. Fontos biológiai szerepe van: a kötőszövetek gélszerű alapanyagának jelentős része hyaluronsav. Nagy viszkozitása folytán az izületek működésénél a „kenőanyag” szerepét tölti be.
Chondroitinszulfát: fontos polyszacharid, a porc, az ín, a szemben lévő folyadék fontos alkotórésze, a vér alvadását gátló termékre, a heparinra is hatással van

Mire jó a Kombucha?

Elsőként a szellemünkre, lelkünkre hat az élő italban hordozott információval, amely végül a fizikai testünket is meggyógyítja
Röviden: helyreállítja a bélfórát, javítja a vérkeringést és segíti a stressz alatt állókat.

Részletesebben:
1. Folyamatos fogyasztása meghosszabbíthatja az életkort.
2. Csökkentheti a ráncok képződését, tompíthatja a bőrön lévő pigment-foltokat (máj foltokat).
3. Megelőzheti a rák kialakulását, a papayás Kombucha elősegítheti a rák gyógyulását.
4. Gyógyíthatja az izületi gyulladást, enyhítheti az izomfájdalmakat.
5. Normál értéken stabilizálhatja a vérnyomást, állandó jó közérzetet és alvást biztosíthat. Oldhatja a stresszt.
6. Gyógyíthatja a székrekedést, megállíthatja a fertőző hasmenést, gyógyíthatja az aranyeret, a vastagbél gyulladást, gyomoridegességet, a gyomorrontást, a vékony- és vastagbelek gyulladásait.
7. Tisztíthatja a vért, erősíti a vesét. Segítheti a máj és az epehólyag hatékony működésében. Oldhatja az epe- és veseköveket.
8. Segíthet átalakítani a húgysavat jobban oldódó vegyületté, segíthet a köszvényen.
9. Csökkentheti a koleszterint és puhíthatja a vénákat, artériákat. Gyógyíthatja az érszűkületet. Enyhítheti az érgyulladás fájdalmait.
10. Segíthet a súlycsökkenésben, a zsírszövetek lebontásában. Testépítőknél, sportolóknál az izomtónus növekedése mellett fogyás érhető el. Intenzív sporttevékenységnél kifejezetten ajánlott.
11. Gyógyíthatja a prosztatagyulladást, megerősítheti a szexuális potenciát.
12. Segíthet a glükozszint stabilizálásában és a vércukor hirtelen esésében a cukorbetegeknél.
13. Segíthet az immunrendszer gyengeségéből adódó betegségeken, így például az allergián.
14. Az HIV fertőzöttek hátralevő életkorát megnövelheti.
15. Enyhítheti a torokgyulladást, asztmás köhögést, segíthet a lerakódott váladék feloldódásában.
16. Enyhítheti a menopauza tüneteit, csökkentheti a hőhullámokat.
17. Csökkentheti a lábizzadást.
18. Gyógyíthatja a szürkehályogot, a szemlencsén lévő egyéb képződményeket.
19. Kezelheti az ekcémát, gyógyító hatása lehet a bárányhimlőre és a pikkelysömörre. A bőrön lévő kiütésekre külsőleg is használják a teát. Gyógyíthatja a keléseket, hólyagos fertőzéseket.
20. Természetes antibiotikum.
21. Méregteleníthet. Kioldhatja és kémiailag megköti a májból és a testnedvekből felszabaduló mérgeket. Vizeletvizsgálat kimutathatja a higany, ólom, és egyéb toxinok mennyiségének növekedését a vizeletben a teafogyasztás elkezdésével.
22. Erősen csökkentheti a vegyi szennyeződések által kialakult érzékenységet (a méregtelenítés miatt).
23. Csökkentheti az ödémát és a megduzzadt lábat leapaszthatja.
24. Kezelheti és megelőzheti a Candida túlszaporodását.
25. Kiirthatja a szervezetből az élősködőket.
26. Egészséges embernél jobb közérzetet, nagyobb szellemi teljesítményt, fizikai erőnlétet biztosíthat.
27. Meglepő hatása van a fejbőrre: megakadályozhatja a kopaszodást, elősegítheti az erősebb hajszálak kialakulását, valamint visszaszínezheti az ősz hajszálakat, gyorsabb lehet a haj növekedése.
28.
Elősegítheti a csontképződést, enyhítheti a töréses és zúzódásos fájdalmakat. Mellékhatás: körmök gyorsabb növekedése, erősödése.
29. Megszüntetheti a másnaposságot, segítségével gyógyítható lehet az alkoholfüggőség. Amerikában kísérletezték ki a kombuchával történő alkoholfüggőség megszüntetését. Az ötlet onnan származott, hogy a tea önmagában is kicsit emlékeztet egy savanykás borra. Ezt a tulajdonságát használták ki az alkoholistáknál. Az első napokban nagy adagokban, később egyre kisebb mennyiségben adagolták a teát. Kéthetes kúrát követően többen számoltak be alkoholfüggőségük megszűnéséről.
Nincs olyan, hogy jó gomba Mindenféle gomba; kucsmagomba, moszat, szarvasgomba savasító étel. Myco toxint tartalmaznak, mely mérgezi az emberi sejteket, és betegségekhez vezet. A gombák minden fajtája rendkívül mérgező, akárhogy is esszük őket. A gombák nem zöldségek, hanem az élesztőgombák termőtestei. A kukorica- és a földimogyoró-termékeknek is magas a gombatartalma, ezért lehetőleg kerülje őket.
Csak mondjon nemet.
A bor, sör, whisky, brandy, gin, rum és vodka tisztán myco toxint tartalmaz. Az alkohol egy gombaelőidéző mycotoxin, melyet az élesztőgombák termelnek, és ami közvetlenül károsítja a testet.
R. O. Young
 
 
 
Kombucha,
a szeretet gomba
Békésen ácsorogtam, könyököltem, újságot pörgetem, délutánoztam helyemen. Tudtam, hogy előbb-utóbb csak jön valaki. Jöt is. De őrá, Janira, nem számítotam.
Évek óta valahol az agglomerációban él, szép asszonyával, kiröpülésre kész nagy gyerekeivel, úgy tudtam legalábbis.
A kezében tartott szatyrot, melyet láthatóan valami nagyobb súly, alighanem egy, vagy több teli üveg húzot, óvatosan helyezte a földre le.
Csak aztán ölelt át, és csókolt meg jobbról-balról, érzékenyülten. Egy helyen dolgoztunk valamikor, jó cimborák voltunk. Szinte kérdés nélkül mondta azonnal:
– Szétmentünk Évával. Ráadásul csúnyán. Mindegy. Nem rész-letezem. Legyen elég annyi, hogy kisemmizett. A pesti kis lakás maradt. De az érdi ház, a kocsi, mind az övé lett, a számlákon lévő pénzt is gondosan leszívta. A kutyát, a macskát elpaterolta. Aztán jött négy markos állat, és kipakolta a pesti lakást is. Semmi sem maradt, érted, semmi. Egy könyv, egy laticel se, semmi. Csak a kombucha.
– Micsoda?
– Kombucha.
– Na, valamid csak maradt. Mit sírsz...
– Tudod, mi az a kom bu cha?
– Gondolom, ot is volt valami kis kéró, Gomb utca. Tudom, az Kispest, Wekerle, nagyon jó hely...
– Hülye! Kombucha! Az egy gomba. Vagyis valami olyasmi.
Teában kell tartani, és leinni róla a levet, és akkor nem döglesz meg többé soha. Éva már fél éve szórakozott vele, egy darabig itta, de aztán megunhata, elfelejtkeztem róla én is, csak amikor kipakolta a lakást, és már nem maradt benne semmi más, csak egy jókora üveg, benne zavaros lé, hé ezt it felejteted, mire még visszaszólt, hogy: „Dobd ki, vagy fald fel, te baromagyú!” És azzal bevágta az ajtót. Én pedig ott maradtam az üres lakásban egy kombuchával. Nézegettem egy kicsit, látam, mindenféle szálak lógnak ki belőle, kicsit lefeget, mozgott az egész, olyan volt, mintha élne. Persze eleinte nem foglalkoztam vele, elmentem pár napra vidékre, elég rossz állapotban vetődtem haza, aztán gondoltam, csak kivágom ezt a szivacsot, ki akartam valami szedővel kaparni az üvegből, de akkor megint, mintha megmozdult volna, ráadásul nagyobbnak is tűnt, és mintha több szakálla is lenne, szóval megváltozott a kombucha. És onanntól elkezdtem fgyelni. És rájötem, hogy a kombucha él. Teste van, növekszik, érez. Sőt, lát és hall is. Beszéltem hozzá, és látam, hogy reagál a szóra. Ért belőle. Hálás a szóért. A hangoskodást, a kiabálást persze nem szenvedheti. De ha csöndesen, nyu-godtan, egyenletesen beszélsz hozzá, azt meghálálja nagyon. Kisimul, elnyúlik, visszajelez. Persze igényli is a törődést. Rájötem, ha hanyagolom, akkor összetöpped, megráncosodik. Úgyhogy már nemigen hagyom magára. Vetem neki egy kisasztalt, oda föltetem. Magamnak
pedig egy jó fotelt az asztalka mellé. Ot olvasok neki. Nagyon szereti az irodalmat. Rájöttem, hogy Mikszáthot szereti a legjobban. Hát megvettem neki egy csomót. Azt olvasom most föl sorban: A fekete várost, a Beszterce ostromát, a Szent Péter esernyőjét. Jaj istenem! – azon elsírta magát. Ahogy az kezdődik: „Özvegy tanítóné halt meg Halápon.” Ő rögtön megértete, hogy ez micsoda gyönyörű regényfelütés. Remeget a lében. Nagyon jó lélek ez, a kombucha. Nemigen vagyok meg már én sem nélküle. Ha elmegyek...
– Csak tán nem?
– De igen, itt van most is velem.
– Mutasd!
– Hát, azt hiszem, még alszik.
Jani lehajolt, óvatosan kihúzott egy zavaros lével teli tízliteres, csatos befőtes üveget.
– Tegnap cseréltem a teát rajta, ilyenkor nagyon jó alvókája van...
Föltete a pultra az orrom elé a bankát, és kinyitota. Belemeredtem, és hátra is hőköltem azonnal. Az üvegben lévő bűzös folyadékban egy gyerekfej nagy¬ságú, fekália színű, ótvar takony remeget.
– Kombucha.
– Kombucha.
– Szép.
– Ugye...
– Igen... igen... És te ennek le szoktad inni a levit?
– Hát... Eleinte eszembe se volt. Rosszul voltam, mikor cseréltem rajta. De most már muszáj vagyok. És nem is olyan rossz. Lehet bele tenni egy kis konyakot is. Vagy vodkát...
Iszom...Muszáj vagyok. Eddig fütyültem betegségre, rákra, gondoltam, kit érdekel, hogy én feldobom-e a pacskert, avagy még húzom egy kicsit. De most már vigyáznom kell magamra.
Szeme ekkor egy kicsit elpá-rásodot:
– Énnekem már élnem kell addig, amíg ő van. Felelős vagyok érte. Ő tőlem függ.
Ellágyulva nézte az üvegben szunyókáló ázalékot, óvatosan rácsukta a tetejét, beletette az üveget a szatyorba, gyorsan bedobta az újabb decit, letett valami pénzt az asztalra, majd kicsit szabadkozva, de határozottan, mint akinek fontos teendői vannak még aznap, elköszönt.
Bächer Iván

 Mennyit kell, és mennyit lehet meginni?

Minden másképp hat mindenki szervezetére, ezért magunknak kell kitapasztalni a legmegfelelőbb adagolást.
Weidiner tiszteletes, akinek több mint ötvenéves tapasztalata van a Kombuchával, erre a kérdésre a következőt válaszolta: „Az összes természetes gyógymód életet ad. Élő kis szervezeteket juttatva élő testünkbe, azok megkötődnek, működnek és a megfelelő hatóhelyükre kerülnek vérkeringésünkön keresztül. Amikor mi iszunk valamit, az nem egyszerűen átszalad rajtunk! Sokkal több történik.
Egyrészt az ital a részünkké válik. Teljesen másképpen reagálunk rá, mint amilyen reakciót vártunk. Elsőként a Kombucha a lelkünkre, az érzéseinkre hat. Boldognak fogjuk érezni magunkat, ellazultnak és elégedettnek. Ezután a tudatunk reagál, felfogó-képességünk javul. Könnyebbnek találjuk a koncentrálást, a döntések meghozatalát. Kevésbé valószínű, hogy elfelejtünk fontos dolgokat. Hatni fog a szellemi aktivitásunkra, és az intelligenciánkra. Utoljára, de nem utolsó sorban a testünk reagál.”

Tehát, hogyan kell helyesen innunk a Kombuchát?

Mindenki megtalálja saját válaszát, mivel mindenkire másképpen hat, és mindenki másképpen érez. Az alapokat a Teremtőtől kaptuk, sok minden hasonló bennünk, de közel sem minden ugyanaz. Sok mindent másképpen csinálunk, mint egy másik ember. Nagyon fontos, hogy ezt a tényt átgondoljuk, mikor arról döntünk, hogy mennyi Kombuchát igyunk. Általában másfél deci Kombuchát ihatunk meg a főétkezés után, hogy elősegítsük az emésztést.
A szükséglet és a jótékony hatás egyénenként változik, s ily módon az adagolás mértéke is. Sok embernek a fenti mennyiség túl sok, mások pedig többet igényelnek - akár két litert is naponta. Mindenkinek saját magán kell megtapasztalnia az épp neki megfelelő adagolást.

Kell-e szünetet tartani?

Azt hiszem semmi sem jó, ha túl sokáig használjuk, mivel a szervezetünk egy idő után megszokja azt, és a kívánt hatás elmarad. Vizsgálatok hosszú sora kiderítette, hogy a vitaminok szedése is sokkal hasznosabb, ha csak kúraszerűen használjuk, mintha folyamatosan szednénk.
Kipróbáltam nagyon sok gyógyteát magamon, és természetesen a Kombuchát is, nagyon magas dózisokban, hogy van-e káros mellékhatása? Hat hét után napi két liter Kombucha mellett nem találtam semmi káros mellékhatást. Sok otthonban, ahol a Kombuchát már több mint három hete fogyasztják, beiktatnak egy-vagy kéthetes szünetet.
Ha járványos időszak van, illetve stresszesebb korszakot élünk meg, vegyük elő újra a Kombuchát a szervezet egyensúlyának megtartására, illetve helyreállítására.
Milyen sokáig kell inni a Kombuchát?

A terápia hossza függ a motivációtól. Ha egyszerűen csak egészségesebbek akarunk lenni, akkor egy háromhetes kúra elegendő, egy boros pohárral naponta, reggeli előtt. A kúrát előnyös holdtöltekor kez¬deni és egy héttel a következő holdtölte előtt befejezni.
Ha egy konkrét betegséget akarunk kezelni, például bélpanaszokat, reumát, köszvényt, vagy a májunkat akarjuk erősíteni, javítani szeretnénk a vérünk minőségét, napi három boros pohár Kombucha java¬solt 3-6 hónapon keresztül, egy hónap szünetet tartva újra elkezdhetjük a kúrát.
Folyamatos használat nem ajánlatos, mivel a test a kezelések között szünetet igényel, hogy a felajánlott segítséget megfelelően hasznára fordíthassa. Ha valaki szünetet tart két kúra között, sokkal jobb hatást fog elérni, mint folyamatos alkalmazás esetén.
Ezt „Megszakítási Elméletnek” nevezik, és számos Kombucha-szakértő ajánlja, mivel testünk csak így képes az új, általunk vágyott egyensúly megteremtésére.

Hogyan készítsünk Kombucha-italt?

A recept házilagos elkészítés esetén

Első lépésként felforraljuk a szükséges vízmennyiséget, hozzáadunk literenként 80 g (kb. 5 evőkanálnyi) fehér cukrot, majd jól elkeverjük, hogy a cukor teljesen feloldódjon. Ezzel leforrázzuk a literenkénti 1-2 teáskanálnyi kiválasztott fekete, vagy zöld teát és 10-15 percig állni hagyjuk.
Gyógynövénytea esetén 2-3 teáskanál a literenkénti szükséges mennyiség, az áztatási idő pedig általában 5 perc, de néhány gyógynövénynél ez eltérő lehet. Ezután a kész teát leszűrjük, kézmelegre hűtjük, üveg-, agyag-vagy porcelán edénybe töltjük. Körülbelül 10%-nyi kész Kombucha teát öntünk hozzá és belehelyezzük a gombát. Az edényt letakarjuk egy olyan természetes anyaggal, amely átengedi a levegőt, gumigyűrűvel leszorítjuk, hogy fertőző anyag ne kerülhessen bele.
Meleg helyre állítjuk, az ideális hőmérséklet 23-28 °C között van.

A legmegfelelőbb hőmérséklet a legfontosabb tényező az erjesztési folyamatban

Ideális hőmérsékletnek az egyenletes 23 °C ajánlható. Jó eredmények érhetők el még +/–5 fokos eltérés esetén is. Az erjesztési folyamat szempontjából a meleg a legfontosabb tényező annak érdekében, hogy egészséges italt kapjunk. Abban a helyiségben, ahol a gombát erjesztjük, tilos a dohányzás, mivel ez a gomba károsodásához, illetve elpusztulásához vezethet.
8-10 nap elteltével tiszta kézzel kiemeljük a gombát, leszűrjük az italt és üvegekbe töltjük, ezután hűtőszekrényben tároljuk. Hűtés nélkül túl gyorsan megsavanyodik. A gombát azonnal ismét felhasználhatjuk. Ha a felületén új gomba képződne, tiszta ollóval leválaszthatjuk, és ezután már a régi és az új gombával párhuzamosan erjeszthetünk teát.
A legalkalmasabb tárolóedény a Kombucha főzetek számára az üveg, a porcelán, vagy a lakkozott kerámia.
A műanyagot szívesen alkalmazzák elsősorban akkor, ha nagyobb mennyiség elkészítéséről van szó. Arra azonban oda kell fgyelni, hogy a műanyag tartály mindenféleképpen saválló legyen. A legtöbb, kereskedelemben kapható műanyag edény (polyvinyl, polypropilén) Kombucha tea készítéséhez is alkalmazható.

Folyamatos erjesztés

Kelet-Európában az idősebbek még emlékeznek azokra a 20 literes vagy még nagyobb edényekre, amelyeket még a nagymama mindig meleg helyen tartott. Az emberek akkor ittak az edényben lévő italból, mikor kedvük támadt rá, és alkalmanként az edényt felöntötték édes teával. Ez volt a folyamatos erjesztés. Keleten a Kombucha erjesztése nagyon egyszerű folyamat volt. Mint sok más, egyszerű keleti eljárást a nyugati ember – észjárásának megfelelően – túlbonyolított. Ennek egy tipikus példája, hogyan lett a folyamatos erjesztésből nyugaton szakaszos erjesztés.
A folyamatos erjesztéshez nagy méretű edényt kell használni éppúgy, mint a sör házi erjesztése esetében. Egy mázas cserépedény, amely dekorációnak is megfelelő a konyhában, ideális edény erre a célra.
Kezdetben legalább 10% arányú, már megerjedt italra (anya tea) van szükség, éppúgy, mint a szakaszos erjesztésnél. A cukor és a tea mennyiségét a térfogatnak megfelelően kell emelni. Ha nagyobb mennyiségű erjedt teánk van, használjuk fel mindet.
Hat vagy tíz nap után – ez függ a hőmérséklettől és az erjedt tea mennyiségétől – megkóstolhatjuk, az edény csapját használva. Akkor kezdjük el fogyasztani, ha íze már savanykás mustra emlékeztető.
Akkor öntsük fel újra cukros teával, ha már az ital 10-30%-a hiányzik az edényből. Ne adjunk forró teát az erjesztő edényhez, először hűtsük le testhőmérsékletűre. Az esti felöntés megfelelőbb, az éjszakai erjedés miatt már másnap újra fogyasztható a Kombucha tea. Minden alkalommal más teát használhatunk a felöntéshez.
Újabb és újabb fajta teával való felöntés mindig új ingert jelent a szervezetünknek. A gyerekek szeretik a fekete ribizke gyógytea, málna tea és egyéb gyümölcsteák keverékét (aroma és kofein nélküli).
Az erjesztő edényt elég évente egyszer vagy kétszer megtisztítani az üledéktőt. Zárt csap mellett engedjük le az edényből az üledéket. Ha adalékot használunk az erjesztéshez, például összetört gyömbért, akkor 2-3 havonta szükséges kitisztítani az edényt.
Kerámiaedény a tartós erjesztéshez: a kultúrát ne vegyük ki az edényből, ha nem szükséges. Sok ember megmossa a kultúrát hetente, ami teljesen felesleges. Fennáll a szennyeződés veszélye, a klórozott víz negatív mellékhatásáról nem is beszélve. Az egyetlen, amikor a kultúrát meg kell mosni, mikor a tetején penészedés látható.

Mennyi ideig él a gomba?

Ha jól kezeljük a gombát, akkor tulajdonképpen halhatatlan. A felszínen oxigén segítségével állandóan új, vékony réteget képez, és alul pedig elhal. Ha tehát megfelelően kezeljük a gombát, akkor ez egy egészséges ajándék, melyet egyik generáció a másiktól örökölhet, ugyanúgy, mint ahogyan ez évezredekkel ezelőtt azokban az országokban történt, ahonnan a gomba származik.
 
A kész ital tárolása

A Kombucha-ital egy élő ital – gyógyerejét, valamint energiáját ennek az állapotnak köszönheti

A Kombucha-teát nem lehet konzerválni, amikor a gombát eltávolítjuk belőle, még erjed tovább. Normál szobahőmérsékleten ez az erjedési folyamat gyorsabb, hűtőszekrényben viszont nagyon lassú. A végeredmény egy nagyon savanyú ital, ami ugyan még egészséges, de már nem kellemes ízű.
Fogyókúrák alkalmával ezt a „savanyú-vidámmá-tesz“ italt alkalmazzák. A hosszú időn át tárolt palackok esetében az erjedési folyamat közben gázok is keletkezhetnek, ezek az üvegben magas nyomást hoznak létre. Így a Kombucha-üvegek fel is robbanhatnak. Ezért hosszabb tárolás esetén ajánlatos az üveget csak parafa dugóval lezárni.
A Kombucha-italok, melyeket a gyógynövényüzletekben vásárolunk, savanyúak lehetnek a hosszú tárolási idő miatt, valamint a magasabb hőmérséklet következtében. Ennek ellenére az egészség szempontjából nagyon értékesek, s ez az íz azt is bizonyítja, hogy nem tartalmaznak konzerválószert.
Újdonsült Kombucha-alkalmazók esetében fennáll az a veszély, hogy ha az első alkalommal nagyon savanyú italt kóstolnak, elmegy a kedvük a további fogyasztástól. Ebben az esetben csak azt tudom ajánlani, hogy az üzletben meg kell érdeklődni, mikor érkezik a következő édes szállítmány, mert a friss Kombucha felséges ízű (eltekintve néhány keserű ízű gyógynövény-kombinációtól). Otthon történő erjesztés esetén az erjesztési idő leteltével az italt egy szitán átszűrjük. Az erjesztés idejétől függően lehet még zavaros, vagy már letisztult. Rövid idő elteltével élesztő ülepedik le benne, amit az ember vagy megiszik az itallal együtt, vagy leszűrjük egy sűrű szövésű anyagon keresztül. A folyadék 10 vagy 20%-át használjuk fel további erjesztéshez.

A gomba tárolása hosszabb időn keresztül

Aki jól kezeli Kombucha gombáját, ellenszolgáltatásként egész életre szóló egészséget és élvezetet kap ajándékba. A gomba tulajdonképpen nagyon stabil egység. 18 °C feletti hőmérsékleten már dolgozik, ha elegendő cukrot és oxigént kap. Ha túl sok a gombánk, vagy hosszabb időre szabadságra utazunk, akkor a gombát kb. 200 ml-nyi gombateában a hűtőszekrényben tárolhatjuk. A gomba ekkor egy téli álomszerű állapotba kerül. Az üveg, amelyben a gombát tároljuk, csak félig legyen töltve, mert a gomba, ha nagyon keveset is, de lélegzik. Hűtőszekrényben 3 hónapig tartó tárolást minden további nélkül elvisel.
A Kombucha-szakértők között vita folyik a gomba lefagyasztását illetően. Bár a gombát elvileg le lehet fagyasztani, az „újra élesztés” nem mindig sikeres, ami valószínűleg azon múlik, hogy gyorsan vagy lassan történt-e a hűtés.

Alkoholos ital-e a Kombucha-tea?

Mikor Kombuchát főzünk a cukor megerjed, részben alkohollá válik. Az alkohol mennyisége függ a hőmérséklettől és a felhasznált cukor mennyiségétől. Az 50 gramm minimális cukor mennyiségnél az ital 0,1%-os alkohol tartalmú lesz 14 nap erjesztés után, és 0,3%-os lesz 21 nap után. Nagyobb meny-nyiségű cukrot használva (200 gramm) az ital 2% alkohol tartalmú lesz 14 nap után. Ugyanakkor az ital
nagyon savanyú ízű és gyakorlatilag ihatatlan. Az ideális mennyiségű cukorral (160 gramm) és 6-10 nap közötti erjesztési idővel, elég kis mennyiségű alkoholt kapunk.
A Kombucha nagyon kis mennyiségű alkoholt tartalmaz, kevesebb mint 0,5%-ot. Az italt ezért adhatjuk ésszerű mennyiségben gyermekeknek és tinédzsereknek is.

A cukor átalakulása a Kombucha-teában

Amikor a receptben azt olvassuk, hogy 1 liter teához 80 gramm cukrot használjunk, akkor sok egészségét féltő ember hitetlenkedik: ilyen sok egészségtelen cukrot? A válasz egyszerű: igen!
A Kombucha-kultúrának szüksége van a cukorra, mint táplálékra, hogy életben maradjon. Az erjesztési folyamat alatt a cukor átalakul tejsavvá és alkohollá. Literenként kevesebb, mint 50 gramm cukor mellett a kultúra éhen hal.
Az egészségükkel törődő emberek egyre inkább csökkentik a fnomított fehér cukor fogyasztását. Sok szakértő egyetért abban, hogy a rendszeres cukorfogyasztás depressziót okoz, és negatív hatással van a vér minőségére. Ez végül a máj gyengébb működését eredményezheti, ez viszont hatással van a kedélyállapotra. Tehát mi a helyzet a Kombuchában lévő cukorral? Mivel a Kombucha italban lévő cukor teljes mértékben átalakul, így semmilyen káros hatása nem lesz.
A tejsavas erjedés
Az L(+) jobbra forgató tejsav molekula az a forma, amely a szervezetben is termelődik, így ezt közvetlenül meg tudja emészteni a bélfóra.
A Kombucha erjesztése egy tejsavas erjesztési folyamat. Két fajta tejsav molekula létezik a természet¬ben, az egyik a L(+) tejsav és a másik a D(-) tejsav. A Kombuchában lévő L(+) tejsav méregteleníti, tisztítja és erősíti a testet. Az erjedés metabolikus melléktermékei, amelyek a teából és a cukorból termelődnek: a glükonsavak, laurinsav, ecetsav, karbonsav és B1, B2, B3, B6, B12 vitaminok, folsav és különböző enzimek. A termelt juzinsav antibakteriális és vírusellenes hatással rendelkezik. A termelt ecetsav baktérium ellenlábasa a steptococcusoknak, diplococcusoknak, a fexnernek és a shigellának (Nosredna).

TEA TAN – Zöld vagy fekete tea?

A tea a legnépszerűbb ital a világon - nem a sör vagy a kóla – ahogy sok ember gondolná
Gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik a legjobb tea a Kombucha erjesztéséhez. A keleti országokban eredetileg a zöld teát használták, Oroszországban és a német nyelvterületen pedig főleg az orosz fekete teát. A zöld és a fekete tea mellett, ismert a félig fermentált Oolong tea. A piacon található valamennyi teának a tea cserje, a Camelia sinensis a forrása.
Az angol reggeli tea és az orosz tea, fekete teák. Ezeket a teákat keverik más teákkal, például gyógyfüvekkel, mint a levendula vagy bergamot, amely az „Earl Grey“ ízesítést adja. A legtöbb nyugati ember inkább fekete vagy Oolong teát iszik, talán az erősebb zamata miatt.
Sokan a fekete tea elfogyasztása után gyors élénkítő hatást éreznek, hasonlóan, mint amikor kávét isznak. Akik hólyag problémáktól szenvednek, inkább a teát részesítik előnyben a kávéval szemben.
A zöld tea nem stimulál olyan gyorsan és erősen, mint a kávé vagy a fekete tea, de a hatása egyenletesebb és tartósabb.
A tein alkaloida – amely 1-5% közötti mennyiségben található a teában – felelős a tea élénkítő hatásáért.
Mostanában a zöld teát gyakran emlegetik a rák potenciális megelőzőjeként. A zöld tea tartalmazza az Epigallocatechin Gallate (EGCG) vegyületet, amely gátolja a rák növekedését és csökkenti a koleszterint is.

Van-e a gyógynövényteáknak káros mellékhatásuk?

A gyógyteákról az az általános felfogás, hogy csak gyógyítanak és semmiféle mellékhatásuk nincsen. Valójában ami egyeseknél orvosság, az másoknál teljesen más, vagy káros hatású is lehet a szervezetben.
A dózistól függ, hogy valami gyógyszer vagy méreg. A gyógynövényteák nagy dózisa okozhat káros mellékhatásokat az emésztőrendszerben, a vesében, és a májban. Számos esetben tanácsos a gyógynövényteák külsőleges használata például fürdő formájában, hogy elkerüljük a káros mellékhatásokat. A használt módszer és mennyiség teszi a gyógynövénykezelést hasznossá vagy veszélyessé.
Ha egészségesek vagyunk, csak olyan gyógyteát igyunk az egészségünk fenntartása érdekében, ami igazán jól esik, ízlik, s amelyik nem ártalmas. Nagy jelentősége van annak is, hogy mennyi ideig alkalmazunk egy bizonyos gyógyteát.

Milyen gyógynövényteák alkalmasak Kombucha-tea készítéshez?

A Kombuchás erjesztéssel sokkal jobb lesz a gyógynövényteák hatása. Hasonló a helyzet, mint a sava¬nyú káposztánál és a savanyított fokhagymánál, ahol a fokhagyma megtartja hatását az erjesztés után, de a kellemetlen szagát elveszíti.
Nem mindegyik tea alkalmas azonban Kombucha készítésére. Az illóolajok ártalmasak a gombára, még el is pusztíthatják azt. Gyógyteából általában dupla mennyiséget használjunk mint fekete teából, azaz kb. 10 grammot literenként. (Egy púpozott teáskanál kb. 5 grammnak felel meg.) A Kombucha-tea készítéséhez felhasznált legnépszerűbb gyógynövényteák közül néhány: málnalevél, galagonya, macskagyökérfű, apró csalán, gyermekláncfű, bodzavirág, eperlevél, fekete ribizke levél.

A Kombucha gyógyászati értéke

A modern orvostudomány és a Kombucha

A Kombucha eredményeire nincs teljes tudományos magyarázat, de a tapasztalatok igazolták hatékonyságát több évszázadon keresztül. Csak a zöld és a fekete teákat vizsgálták eddig tudományosan. Ezek a teák teljesen más eredményt mutattak 14 napos erjesztés után, mint a gyógyfüvekből készült teák.
A tejsav és a glükonsav volt a két legfontosabb összetevő, amelyre a kutatók a fgyelmüket koncentrálták. A tejsavnál a kutatók a „L(+)-tejsav“-at vizsgálták. Ebben a témakörben több tudományos közlemény megjelent:
Dr. Hermann és csoportja, Prágában végeztek kísérleteket és arra a következtetésre jutottak, hogy a glükonsav oldja az epeköveket.
Egyes kutatások azt mutatták, hogy a Kombucha eredményesebb volt az epekő kezeléseknél mint az Interferon készítmény. Az asztma kezelésénél pedig még hatékonyabbnak bizonyult a Kombucha, mint az Interferon. Közleményében dr. Wiesner azt vetette fel, hogy a Kombucha stimulálhatja szervezetünk ellenálló-képességét a betegségekkel szemben, ezáltal segíti a gyógyulási folyamatot. Még az is feltételezhető, hogy a vírusok támadását képes lelassítani, mindenféle mellékhatás nélkül. Oroszországban, egy omszki klinikán a következő Kombucha-kísérleteket végezték:
Gyermekek dizentériáját (vérhas) kezelték Kombuchával. Már néhány nap után, a gyermekek visszanyerték a súlyukat, hasmenésük enyhült. Egyhetes kezelés után, már nem találtak dizentéria baktériumot a székletükben.
Magas vérnyomás és érelmeszesedés esetén, 2-3 hetes Kombucha-kezelés után jelentős javulást mutattak ki. Ugyanakkor ezen betegek koleszterinszintje is csökkent.
A torokgyulladást is sikeresen kezelték. A betegek naponta tízszer öblögettek Kombuchával, tizenöt percig a szájukban tartva azt.
Dr. Rudolf Sklenar eredményeit gyakran idézik a nyugati újságokban. Dr. Sklenar Németország keleti feléből jött, ahol a Kombucha az évszázad elején vált ismertté. Prágában tanulta az orvostudományt és először egy monostorban került kapcsolatba a Kombuchával. A második világháború alatt kísérletezett a kultúrával, és megírta ezzel kapcsolatos tudományos dolgozatait. A hatvanas években tette közzé eredményeit a tudományos és általános sajtóban, ami azt eredményezte, hogy ezután a Kombuchát népszerű gyógyszerként és erősítőként tartották számon. Dr. Sklenar nagy sikerrel alkalmazta a Kombuchát cukorbetegségre, magas vérnyomásra, az emésztési betegségek összes típusára, gyomor- és bélbetegségekre, reumára és köszvényre. Amikor dr. Veronika Carstens közzétette Kombuchán alapuló sikeres rákterápiáját, a gombaital még nagyobb népszerűségre tett szert. A Kombuchát a homeopatikus gyógyászat területén is felhasználják.

Van-e a Kombuchának káros mellékhatása?

„Amikor egy pohár vízzel beveszel egy gyógyszert, gondolj arra, hogy sokszor a víz jobbat tesz neked, mint a gyógyszer.”

Ha a Kombuchát zöld, vagy fekete teával érlelik, az alkalmazott tea hatása is megmarad. Ezután nem is csoda, ha a gyerekek este egy pohár Kombucha ital elfogyasztása után nem tudnak elaludni. Az alkalmazott gyógynövények is megtartják negatív hatásukat (bengekéreg, angelika, nadálytő, kamilla stb.), és nem csak gyógyhatásuk érvényesül. Mint ahogyan azt az előzőekben már említettük, a szakszerűtlen főzés esetén cukorbetegeknél problémák merülhetnek fel. Egy Új-Zélandon megjelent ismeretterjesztő kiadványban cukorbetegek számára kifejezetten ajánlják a tea fogyasztását, azonban óvnak a terhesség és szoptatás időtartama alatti alkalmazásától. Ebben az ismeretterjesztőben az előállításhoz csak zöld teát javasolnak, így valószínűsíthető, hogy a zöld tea tein tartalma indokolja fenntartásaikat.
A gyors méregtelenítés okozhat kényelmetlenséget azoknál, akik elkezdik a Kombucha fogyasztá¬sát és túl sok teát isznak. Fokozatosan növeljük az adagot hétről hétre, napi hat evőkanállal kezdjük, ezt a nap folyamán elosztva háromszor két evőkanálra, a kellemetlen érzés elkerülhető. Néhány lehet¬séges mellékhatás: fejfájás, gyomor fájás, émelygés, fáradtság, szédülés, enyhe hasmenés, székreke¬dés, pattanások, kiütések és szélbántalmak. Azonban ez csak átmeneti jellegű kellemetlenség, amely általában egy egészséges embernél egy hét után megszűnik. Ha több vizet iszunk, még könnyebben ellensúlyozzuk ezeket.
Súlyos betegek tapasztalhatnak egy gyógyulási krízist, ha túl gyorsan túl sokat isznak. Ők kezdhetik még kisebb adagokkal, háromszor 1-2 teáskanállal naponta, fokozatosan növelve az adagot. A Kombucha hatásai először testünk leggyengébb részénél jelentkeznek, majd a második leggyengébb részünknél folytatódnak, és így tovább.

Cukorbetegek és a Kombucha

Az összes Kombuchával foglalkozó irodalomban sehol sem találtam utalást arra, hogy a Kombucha cukorbetegeknek ellenjavallt lenne. Weidinger tiszteletes, aki régebben maga is cukorbeteg volt, egyedül arra hívta fel a fgyelmet, hogy az erjesztés ideje cukorbetegség esetén nem lehet kevesebb 8-10 napnál, mivel a cukornak ennyi időre van szüksége, hogy átalakuljon.
Az a felvetés azonban jogos, hogy a Kombucha teában még el nem erjedt cukor okozhat-e gondot a cukorbetegeknek. Tény, hogy az erjedési folyamat során 6-9 nap alatt a cukor átalakul más anyagokká. Ezért cukorbetegek csak akkor ihatják az italt, mikor az erjedés már befejeződött. A kereskedelemben kapható Kombucha teát csak akkor igyák a cukorbetegek, ha a palack címkéjén erre utalást találnak. Ha megkóstoljuk, és édes, akkor tartalmaz cukrot, amit még a gomba nem erjesztett meg.

A Kombucha rákmegelőző szerepe

Ezidáig a Kombucha tea az egyetlen természetes, biológiailag teljes értékű ital, amelynek bizonyítottan óriási szerepe van a rákprevencióban.
Orosz rákkutatók szolgáltak megdöbbentő tényekkel. Szibéria legszennyezettebb területein, ahol a kálium, ólom, higany és azbesztszennyezés jelentős, találtak olyan falvakat, ahol az emberek abszolút immunisak voltak a rákmegbetegedésre, ugyanakkor a környéken országosan a legrosszabb a rákstatisztika. Solikamszk és Bereznyiki körzetében viszont nem tudtak rákos eseteket regisztrálni, a talált néhány emberről kiderült, hogy máshonnan költöztek oda. Ezen a két területen rendszeresen isszák az emberek az ún. „tea kvass”-t, vagyis a Kombucha teát.

Gyógyítják-e a rákot Kombuchával? (A Kombucha és a papaya)

Dr. Johannes Kuhl, dr. Rudolf Sklenar és dr. Veronika Cartens sikeres rákterápiájukkal váltak híressé, amelyben a bélfóra helyreállításában fő szerepet játszott a Kombucha. Ausztráliában a népi gyógyászat fedezte fel a papaya levél rákellenes hatását. A papaya a Kombuchával együtt bizonyult a legeredményesebbnek a rákterápiában. A tudományos kutatók felfgyeltek erre a sikerekre és megvizsgálták a papayalevelek kivonatát. Az amerikai dr. Jerry L. McLaughlin és munkatársai, a Purdue Egyetem kutatói, 1995-ben tudományos közleményben közölték, hogy találtak két új monotetrahidrofurán vegyületet, a longicint és a goniothalamicinone-t a papaya levelében és friss hajtásaiban, amelyek a kísérleteik szerint nagy hatékonysággal pusztítják el a rákos sejteket.
 
Ülő foglalkozásúaknak

Olyankor, amikor az emberek keveset mozognak, ülő foglalkozásuk van, rendszertelenül étkeznek és sok olyan szénhidrátot fogyasztanak, amelyeknek csak kalóriatartalmuk van, de vitaminokat és ásványi sókat nem tartalmaznak, a belek eltunyulnak, oxidációs folyamatok indulnak el, amelyek a méreganyagok felhalmozódásához vezetnek, a zsírszövet lerakódásának kedveznek. A Kombucha azon kívül, hogy az intenzívebb anyagcsere miatt lebontja a zsírszövetet, a belek mozgásait is felgyorsítja, így a tápanyagfölösleg nem marad tovább a belekben, hanem kiürül. Ez az oka, hogy Kombucha fogyasztásnál gyakoribb a széklet. Ha Kombuchával fogyókúrázunk, akkor megmarad az evés öröme, nem kell számolnunk a magunkhoz vett kalóriákat. Egy dologra azért fgyelnünk kell, a rendszeres fizikai mozgásra, mert ezzel együtt hat tökéletesen a kombucha, mint „fogyasztószer”.

Léböjt kúra Kombuchával

A Kombucha teával végzett léböjt kúrák rengeteg folyadék bevitelével párosulnak. Ezekben a kúrákban a folyadék fele Kombuchagomba-tea volt, a másik fele szénsavmentes ásványvíz vagy 100%-os rostos gyümölcslé. Tapasztalat: maximális fzikai és szellemi frissesség. Érdekes eredmény, hogy még a böjt hetedik napján is rendes széklet volt tapasztalható. Ez a már említett gyakoribb széklet a zsírszövet lebontásával, a méregtelenítéssel és a felgyorsított anyagcsere-folyamatokkal kapcsolatos.

Kombucha sportolóknak

Külföldi hivatásos atléták és testépítők kipróbálták, és nagy megelégedéssel nyilatkoztak a Kombucháról. Azt mondták, hogy ez a legjobb sport ital, amelyet valaha is ittak.
1. Nincs tőle hangulatingadozás;
2. Nem okoz görcsöt;
3. Nem hoz létre túlzott só-beépülést;
4. Extra energiát és kitartást ad;
5. Izomépítés mellett mégis súlycsökkenés lehetséges a kötőszövet visszafejlődése miatt. Az ital különlegesen kezelt Kombuchából, szőlőcukorból, gyümölcscukorból, citromsavból és természetes ízesítő anyagból áll. Maga az alaptea is jó természetes doppingszer. Ezt a tulajdonságát használták ki az orosz olimpiai csapatnál és a német hadseregnél.

Kombucha és az ATP energia hordozó molekula

Az ATP (Adenozin-trifoszfát) molekula a biokémiai folyamatokban a leggyakoribb energia hordozó.
A Kombucha tea természetes energiaital, igen fontos az adenozin-trifoszfát (ATP) tartalma miatt. Az izmokban található ATP három molekula foszforsavat tartalmazó adenin-nukleotid.
Az ATP biológiai szempontból nagy jelentőségű; kimutatták baktériumokban, gombákban, rovarokban, gerincesekben. Az ATP-molekulában a foszfátkötéseknek energiagyűjtő és átalakító szerepük van; a szénhidrátok és a lipidek (olajok, zsírok) biológiai lebontásakor felszabaduló energiát tartalmazzák és továbbítják (különböző szintézisek, izommunka stb.). Igen fontos szerepe van az ATP-nek a zsírsav oxidációkban, a fehérjeszintézisekben, a cukor- és tartalékszénhidrátok képződésében, az idegingerületek vezetésében, az ionok és más anyagok sejthártyákon át történő transzportjában. Gyógyszerként is alkalmazzák, értágító hatása is jelentős.

Kombucha és a glükuronsav

Szervezetünk fő méregtelenítője a máj
A Kombucha teában lévő glükuronsav a máj fő méregtelenítője, amely a májban is keletkezik.
A szervezetben a hidroxil csoportokat tartalmazó mérgező hatású vegyületeket glükuronsav-glykoziddá alakítva hatástalanítja. Ha a méreganyagok hozzákapcsolódnak a glükuronsavhoz, akkor már nem kerülnek vissza a szervezetbe, hanem kiválasztódnak a vizelettel és a verejtékkel. A megfelelő mennyiségű glükuronsavat termelő egészséges máj is kritikus állapotba kerül, ha a környezetből nagyobb mennyiségű mérget (dohányzás, alkohol, kábítószerek, gyógyszerek, sőt antibiotikumok) kap feldolgozásra. A máj méregtelenítő munkáját jelenlegi életvitelünk mellett támogatni kell, ebben pedig kulcsszerepet játszik a glükuronsav, melynek pótlása elengedhetetlen. A Kombucha teában lévő glükuronsav és származékaik mennyisége meghaladja a 25 mg-ot literenként. Ez az ismert legmagasabb érték a természetes élelmiszerek között, ezért ez a teaital kitűnő méregtelenítő.

Kombucha és a Candida

Egészségügyi problémát akkor okozhat a Candida, ha felborul az egyensúly és a gomba szaporodás¬nak indul.
A Kombucha szervezetünkbe jutva maximum 6-8 óráig képes élettevékenységét fenntartani, ezért fontos a Kombucha teát nap, mint nap rendszeresen fogyasztani.
A Kombucha osztódással, és nem spórákkal szaporodik, mint a lassan már népbetegséget okozó candida gomba. A Kombucha nem képes kiirtani a Candida albicanst, viszont aktívabb élettevékenysége révén képes a Candida albicans (és egyéb más fajok) elől a tápanyagokat, legfőképp a cukrot (szénhidrátot) felfalni, s ezzel csökkenteni annak életterét, szaporodási lehetőségét.

Kombucha-krém

A jövőben forgalomba kerülő Kombucha-krém alkalmas lesz mind gyógyászati, mint kozmetikai felhasználásra. A fájós izületek és testrészek borogatására, teniszkönyök, végtagok izületi gyulladása, duzzadt térd vagy boka esetén már háromszori kezelés után érezhető javulás áll be. A kezelés abból áll, hogy a fájós testrészekre a krémet felkenjük, vízálló fóliával letakarjuk, ezt száraz törölközővel lefedjük és legalább két órán át fennhagyjuk. Nyílt sebek, fekélyek és gombás fertőzések kezelésénél gyorsítja a sebek gyógyulását baktérium-és vírusellenes, valamint gombaölő hatása miatt. Ilyen esetekben a sebet vagy a fertőzött területet bekenjük a krémmel és gézzel vagy szellőző gyorstapasszal lefedjük. Ha tehetjük, négy óránként ismételjük meg a krémezést.
Kozmetikai célra, ráncok kisimítására is alkalmazható, s rendszeres használata esetén tartós hatás garantált.
 
Kombucha külsőleg

Maga a gomba sebek és fekélyek gyógyítására is használható.
A friss gombatenyészetet a teából kivéve, közvetlenül a sebre tehetjük, majd kössük be. A seb kiterjedésétől, mélységetől függően pár nap alatt beáll a gyógyulás.
A gyakori bőrproblémák kezeléséhez körülbelül fél liter Kombucha teát kell adni a szokásos fürdővízhez. Övsömör, ekcéma és gombás bőrfertőzés esetén a Kombucha-gomba borogatás ajánlott.
A fejbőrre helyezett, Kombuchában áztatott pakolások alkalmazása elősegítheti a haj erősödését, egészségesebb, dúsabb haj növekedését.
Ne feledjük, hogy a szépség, az egészség belülről jön, tehát akkor a leghasznosabb a terápia, ha bélfóránkat megtisztítva, egészségesen táplálkozunk és a Kombuchát belsőleg is fogyasztjuk a hatás eléréséhez.
A szépségápolás (kozmetika) új irányvonalát képviselik a Kombucha készítmények, melyekkel külső és belső használat során érhető el a legmegfelelőbb eredmény. Az emésztőrendszer normalizálásában elérhető, hogy a bőrünk kisimul, és selymes tapintásúvá válik. A pigmentfoltok elhalványíthatók, a kiütések, szemölcsök pedig eltüntethetők a megfelelő Kombucha készítménnyel.
A Kombucha tea kész kozmetikum, arcvíz, amely különösen hatásos, ha a bőr pattanásos, gyulladásos, zsíros, pórusos. Alkalmazása egyszerű: kevés teát (egyszeri kezeléshez szükséges mennyiséget) öntsenek kis pohárba, mártsanak bele vattát, és alaposan töröljék át az arcukat, kivéve az ajkakat és a szemhéjakat. Ezt a kezelést reggel és este rendszeresen végezzék. Bizonyos idő múlva észrevehető, hogy a jellegzetes zsírosodás csökken, a bőr frissebbé válik és a színe is szebb lesz.
Használjuk a gombát az öregedés első jeleinek eltüntetésére. Magát a gombát néhány másodperc alatt felapríthatjuk hagyományos konyhai mixerrel. Az így nyert krémet kenjük fel az arcunkra, húsz percig pihentessük, majd meleg vízzel öblítsük le. A krém a magas élő élesztő gomba tartalmával nagyon hatékony hidratálószer. Ha meggondoljuk, hogy a méregdrága kozmetikumok, hidratáló készítmények tartósított élesztő gombákat tartalmaznak, akkor az aktív, élő élesztő gombákkal a hatás még csak jobb lehet. Egy másik kezelést, a cellulitis (zsírlerakódás a csípőn és a combon) masszírozását a Kombuchával szintén érdemes kipróbálni.

Kombucha – fiatalos öregkor

Sok idős korú ember hiszi hogy a Kombuchának köszönheti, hogy még mindig teljes, aktív életet él.
Több orvosi beszámoló van olyan esetről, ahol előrehaladott korban, egészséges és energikus életet éltek Kombucha teát fogyasztó emberek. Mivel a Kombucha méregtelenít, segíti az emésztést és növeli a teljesítményt, nem meglepő, ha hozzájárul az idősek egészségéhez és jó közérzetéhez. A Kombuchát úgy kell tekinteni, mint egy kis részét a hosszú élet receptjének, és nem pedig úgy, mint annak egyetlen okát.
 
Kombucha házilag

„Készítsd el gyógyító italod“ – kínai mondás
Az alapteát lehetőség szerint zöld teából készítsük el, és ha hozzáférhetünk répacukor helyett szőlőcukorhoz, vagy esetleg nádcukorhoz, akkor ebből készítsük teánkat.
A tapasztalat szerint nem javasolt a gyógyteákat belefőzni a Kombucha gombateába, a kész Kombucha gombateához keverjük inkább hozzá.
Első próbálkozás képpen elég 1 liter teát elkészíteni, ehhez természetesen 80 g cukrot kell tenni és 6 g teát. Ezt a tápoldatot egy másfél literes üvegbe öntsük bele. Ügyeljünk arra, hogy a tea maximum a 2/3-át töltse ki az üvegnek, erre helyezzük rá a gombatenyészetet (természetesen a kihűlt teára), az üveg szája és a tenyészet szintje fölött legalább 3-4 cm levegő réteg maradjon. Az üveg tetejét csak tiszta, lehetőség szerint természetes anyagból készült szövettel takarjuk le és ezt az anyagot kötözzük az üveg szájához. A folyamatos szellőzés igen fontos. Amikor a gombatenyészetünk megerősödik és legalább 1 cm vastag lesz, akkor tegyük át egy 5 literes befőttes üvegbe, vagy ha esetleg Önnek van már a tartós érlelésre alkalmas kerámia edénye, akkor abba. Ezt követően a korábbi fejezetben leírtak szerint kell eljárni. Az első érlelési idő valószínűleg 14-18 napig fog tartani.

Összegzésképpen

A Kombucha szervezetünk irányító karmestere.
A Kombucha a bélfórán keresztül képes bármilyen, a szervezetnek szükséges anyagot beépíteni.
A szervezet összehangolt működése hasonlít egy nagy zenekar összehangoltságához, ha például egy trombitás hangosabban játszik, nem biztos, hogy a hegedű hangerejét is hasonlóan kell növelni. A zenemű tökéletességéhez minden hangszer együtthangzására van szükség. A szervezetben sincs ez másképp. Ez az arányossági kérdés a gyógyszergyártóknak szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. A Kombucha alkalmazása ezt a kérdést is leegyszerűsíti, a tenyészetben harmóniában élő élesztőgombák és baktériumok hozzánk eléggé hasonló arányban igénylik a mi szervezetünknek is szükséges ásványi sókat, nyomelemeket és vitaminokat. A Kombuchatenyészet olyan arányban építi be magába ezeket az elemeket, amely a mi szervezetünkbe jutva, nekünk is épp megfelelő.
A számunkra szervezetbarát Kombucha gombatenyészetben működő „karmester“ harmóniában van a mi szervezetünkben élő, és azt irányító „karmesterrel“.
A teaital természetes, testazonos anyagokat tartalmaz, melyek közvetlenül bekapcsolódnak, beépülnek az élő szervezet biológiai folyamataiba.
Jelenleg a lakosság táplálkozásában zömmel a főtt, sült, grillezett ételek szerepelnek, de rengeteg tartósított terméket fogyasztunk (pasztőrözött, sterilizált, szárított, konzerválószerekkel kezelt élelmiszerek) és így elpusztul a táplálékainkban lévő „élet”, azaz a biológiailag aktív élő szervezetek, anyagok, információk és energiák.
A természetgyógyászati dietetika (táplálkozástan) előírásai szerint a napi táplálékoknak legalább 50%-a nyers és friss, azaz élő táplálék legyen, hogy az élet-, az élő szervezet számára legfontosabb biológiai faktorok (hasznos baktériumok, hasznos gombafélék, enzimek, hőérzékeny vitaminok és más bioaktív anyagok) kellő mennyiségben állandóan rendelkezésre álljanak. Utóbbiak nélkül sem mi, sem a növények nem maradhatnának életben.
Tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyógyfüvekből készült teák és más természetgyógyászati termékek hatóanyagai sokkal hatékonyabbak, ha Kombuchával együtt alkalmazzák, segítségével viszik be a szervezetbe. Az még nem eldöntött kérdés, hogy azért jobb-e a hatás, mert a felszívódást teszi hatéko¬nyabbá, vagy azért-e, mert a jobb vérkeringés miatt jobban eljut a beteg szövetekhez a hatóanyag, vagy talán azért, mert a Kombucha italban van olyan vivőanyag, amely magába zárva, vagy magához kötve elszállítja a hatóanyagot a szükséges helyre.
 
Mit észlelünk a Kombucha tea fogyasztását követően?

A teljesség igénye nélkül néhány tapasztalat egy három hónapos kúra folyammán, melyet kilencven betegnél végeztek:
• Az emésztési panaszok a legtöbb esetben megszűntek, a betegek arról számoltak be, hogy rendszeresen van székletük, akár naponta kétszer-háromszor is. A székletük feldúsult és nem okozott fzikai megterhelést. A külső és belső aranyér problémák enyhültek, később meggyógyultak.
• A bőr 60%-ban kisimult, feszesebb lett.
• 24%-ban számoltak be arról, hogy vizeletük az első napokban sűrű, szagos volt, ez később kitisztult, világosabb és szagtalanabb lett. 50% vizelet szaporulatról számolt be. Idősebbeknél a vizelet könnyebben távozott, megszűntek a csípős utóérzések, férfaknál csökkentek a prosztata hipertró-fás panaszok is.
• Érdekesek voltak az egészséges pácienseknél súlyra, izomtónusra, izomerőre adott válaszok. Test-építők súlyuk csökkenése mellett izomtónusuk és izomerejük növekedéséről számoltak be.
• Daganatos betegségek esetén az ágynak esett, elerőtlenedett páciensek fizikai erőnléte és közérzete sokat javult.
• Valamennyi kiértékelés és mutató közül a fzikai teljesítőképesség és a kitartás javulásáról számol-tak be a legtöbben. Ez az érték 82%-os, ez igen jelentős, mivel az életminőség alapmutatója.
• Az étvágy javulásáról 68% számolt be. Saját testszaguk kedvező változását 42% észlelte.
• Idősebb betegek arról nyilatkoztak, hogy végtag ödémájuk, végtagjuk fájása, állandó felfúvódás, székrekedési gondjuk megszűnt.
• Több beteg profúz nyári hasmenésnél alkalmazta eredményesen.
• A kezelésben résztvettek 55%-ánál kifejezetten jó hatással volt az alvásra, 68% számolt be arról, hogy lényegesen optimistább és a környezeti ingerhatásokra ellenállóbbá vált.

A Kombucha Magyarországon

Jakab Istvánt Magyarországon nagyon sok ember a kombucha révén ismeri, de idestova lassan 15 éve foglalkozik Kombuchával.
„A Kombucha készítésénél cél, hogy az egészségre gyakorolt jótékony hatását kiváló ízzel páro-sítsuk. A világon tet útjaim során számos Kombuchát megkóstoltam, de elmondhatom, hogy a Viva Natura World Kft., Jakab István nevével fémjelzet Kombuchája a világ egyik vezető terméke,
amelynek sikerült ezt a célt elérnie. A legjobb Kombuchát a magyarok fogyaszthatják a világon.”
Harald W. Tietze
Mik az elmúlt 15 év legfőbb tapasztalatai? Hogyan „működik” a Kombucha?
Először is szeretném tisztázni, hogy a Kombucha gomba nem gomba. Tengeri algák és a szárazföldön élő gombák szimbiózisa, hivatalosan tengeri medúzának hívják. Nem spórákkal szaporodik, hanem osztódással. De a legfontosabb tulajdonsága nem ez. Először is a Kombucha képes fölvenni, kipucolni az összes haszontalan, szervetlen anyagot, nyákos lerakódást, ami az emésztőrendszerben található. Mivel nem bírják a test hőmérsékletét, másnapra „degeszre tömve” távoznak a szervezetünkből. Tehát feldúsul a széklet, de testünkben semmiféle élő Kombucha nem marad. A szervezet melegházából összeszedi az összes, ott hagyott lerakódott anyagot. A Kombucha ezért fantasztikus méregtelenítő! Nem csak a szervezet méregtelenítéséhez járul hozzá, hanem öngyógyító mechanizmusának beindulásához is.
A benne lévő hatóanyagok serkentik a máj glükuronsav-termelő képességét, amely ezáltal kiválóan képes méregteleníteni. A Kombucha bár javítja az étvágyat, mégsem következik be súlygyarapodás.
Amerikában az engedélyezési eljárás kapcsán megmérettük az összes savat, amelyek a Kombucha koncentrátumban találhatók. A legnagyobb csodálkozásunkra 15% laurinsavat találtak a bevizsgált Kombuchában. A laurinsav vírus és baktériumölő, ezáltal segíti az immunrendszert.
Oldja a stresszt, fokozza a fzikai és szellemi teljesítményt. Tele van tejsavbaktériumokkal, enzimekkel, szerves ásványi anyagokkal, ami saját életfeltételeiből adódik, nyers tápláléknak tekinthető.
Az Egyesült Államokban az Önök által készített Kombuchák közül a ginzenges a legnépszerűbb. Miért van ekkora szükségük az amerikaiaknak a ginzengre?
Amerika tudatosan vagy tudattalanul egy óriási krízist él át. Az emberek létbiztonsága, kiszolgáltatottsága, a stressz mértéke hihetetlenül megnőtt.
Igazi energiahordozókra van szükségük. A kávé, tea, nikotin, drog már csak pillanatnyi megoldásokat nyújt és a ginzeng adaptív energiája hihetetlenül jót tesz a kifáradt testnek, aminek napról-napra újabb kihívásoknak kell megfelelnie. Ezért történik, hogy eddig nem tapasztalt mértékben kezdték el fogyasztani a ginzenges Kombuchát.